[origo] itthon

100
90

A főpolgármester-helyettes bírálja az egészségügyi minisztert

2001. 04. 03., 15:30|
Szolnoki Andrea szerint aggályos, hogy Mikola István egészségügyi miniszter a tulajdonos önkormányzat döntése ellenére hatalmi szóval akarja megakadályozni a kiskunhalasi kórház privatizációját. A főpolgármester-helyettes közölte: a miniszter azzal, hogy be kíván avatkozni a tulajdonos önkormányzat döntéseibe, súlyosan sérti a tulajdonosok legelemibb, saját tulajdon feletti döntési jogát.

A budapesti főpolgármester-helyettes Mikola István március 28-ai nyilatkozatára utalt, amely tartalmazta: a kiskunhalasi kórház és az önkormányzat működési engedélyért folyamodott az Állami Nép-egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz (ÁNTSZ), ugyanis egy külső cég bevonásával privatizálni szerették volna a kórházat abban a reményben, hogy egymilliárd forintos pluszforráshoz jutnak.

"A várt pluszforrásnak mindeddig semmi jele sincs, a privatizálásra szánt kórház a működési engedélyhez szükséges minimális feltételeket sem tudja teljesíteni" - közölte akkor a miniszter. Mikola István tudatta, hogy a privatizált kórház működését nem engedélyezi.

Szolnoki Andrea elfogadhatatlannak tartja az egészségügyi miniszter jelzését, hogy a kórház esetleges privatizációja esetén nem fog működési engedélyt kapni az ÁNTSZ-től, mivel nem felel meg az egészségügyi intézmények rendeletben megszabott minimálfeltételeinek. Szolnoki Andrea közölte: a minimálfeltételek teljeskörűen szinte egyetlen hazai egészségügyi intézményben sem biztosítottak, így ezek számára sem kellene működési engedélyt adnia az ÁNTSZ-nek.

(MTI)

Ajánló:

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EAO 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10