Az MSZP szerint aggasztó a Fidesz és a MIÉP esetleges együttműködése <br/>

Vágólapra másolva!
Kovács László szerint Magyarországnak és a demokráciának is káros lenne, ha a Fidesz együttműködne a MIÉP-pel. A szocialisták úgy vélik, hogy a hétvégi dabasi választás második fordulójában nyerhet az MSZP-s jelölt, mert az embereket felháborította Csurka István Fidesz-nek tett nyílt koalíciós ajánlata. Kovács László továbbra sem volt hajlandó elárulni, hogy kik a párt miniszterelnök-jelöltjei.
Vágólapra másolva!

Kovács László szocialista pártelnök
Fotó: [origo]

Kovács László úgy véli, a Fidesz és a MIÉP koalíciója esetén veszélybe kerülhet a demokrácia, a társadalmi béke és Magyarország jó híre. Ezért az MSZP felhívja a dabasi választókörzet szavazópolgárait, hogy a hétvégén tartandó időközi választás második fordulóján ne a kormánykoalíció jelöltjét támogassák.

A szocialisták továbbá levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy ismertesse, van-e számára és pártja számára elfogadhatatlan rész a MIÉP programjában. Illetve amennyiben a Fidesz kisebbségi kormányzásra kényszerülne, akkor mely pártok támogatására számít.

Az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke kijelentette: a szocialista jelöltnek van esélye a dabasi választás második forduló megnyerésére. A megyei elnök azzal indokolta állítását, hogy az embereket felháborította, hogy Csurka István nyíltan felvetette egy MIÉP-Fidesz koalíció lehetőségét. A Pest megyei szocialisták közölték azt is, hogy különösen nagy figyelemmel kísérik a hétvégi dabasi választások második fordulóját és az azt megelőző kampánycsend időszakát is.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjeivel kapcsolatban Kovács László továbbra sem volt hajlandó elárulni semmit. A pártelnök csak annyit közölt, hogy nem megfelelő az idő, hogy személyekről beszéljen a nyilvánosság előtt. Azt sem volt hajlandó elárulni, hogy kik azok, akik megméretnék magukat párton belül. A viszont már eldőlt, hogy akik megerősítik szándékukat, hogy szívesen lennének a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjei, azokkal az MSZP elnöksége folytat majd megbeszéléseket.

Kovács László korábban többször azt mondta, hogy ő tárgyal majd az esetleges jelöltekkel.

Az MSZP-ben eddig Medgyessy Péter, Németh Miklós és Kovács László neve merült fel lehetséges jelöltként. Horn Gyula ex-kormányfő a múlt héten közölte, nem vállaja az esetleges jelölést.

[origo]

Ajánló:

( A BM hivatalos honlapján)

Korábban:

(2001.04.02.)