Vágólapra másolva!
Monostory Attila, a zámolyi romák faházainál 1999 augusztusában életét vesztett csákvári fiatalember ügyvédje nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt szombaton feljelentette Krasznai Józsefet, a Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák szóvivőjét. Krasznai korábban azt állította - az ügyvéd szerint- , hogy a Monostory "minden zámolyi kint tartózkodót gyilkosnak nevez".
Vágólapra másolva!

Monostory Attila, a zámolyi romák faházainál 1999 augusztusában életét vesztett csákvári fiatalember családjának jogi képviselője közölte: Krasznai József valótlanságot állított, amikor azt mondta róla, hogy az ügyvéd "minden zámolyi kint tartózkodót gyilkosnak nevez".

Az ügyvéd szerint csupán az igaz, hogy "a csákvári fiatalember sérelmére elkövetett bűncselekmény ügyében folyó büntetőeljárás egyik résztvevője terhelő nyilatkozatot tett a Strasbourgban tartózkodó roma közösség egy tagjára, aki a vallomást tevő személy tudomása szerint az emberölés elkövetésében aktív szerepet játszott" - mondta Monostory Attila.

(MTI)

Korábban:

( 2001. április 6.)