Megváltoztatta vallomását a zámolyi gyilkosság szemtanúja<br/>

Vágólapra másolva!
Megváltoztatta korábbi vallomását a Zámolyon 1999. augusztus 28-án történt emberölés egyik szemtanúja a tavaly ősszel kezdődött per hétfői tárgyalásán, s az ügy elsőrendű vádlottjában, K. Krisztiánban, egyértelműen azt a személy jelölte meg, aki az életét vesztő Cs. Ferencet ütlegelte. P. Zoltán korábban nem volt biztos abban, hogy K. Krisztián bántalmazta Cs. Ferencet.
Vágólapra másolva!

P. Zoltán egyike annak a három fiatalembernek, aki a Cs. Ferenc számára végzetes estén egy Trabanttal megállt a zámolyiak faházainál, ami az ott lakókat felbőszítette. Kettejüknek sikerült elmenekülniük. A szemtanú szerint - aki korábban nem volt biztos abban, hogy K. Krisztián bántalmazta Cs. Ferencet -, most a tárgyaláson elmondta, átgondolva a dolgot, egyértelművé vált számára, az elsőrendű vádlott volt az, aki egy baseball ütővel, vagy ahhoz hasonló tárggyal, előbb az autó oldalát verte, majd a gépkocsiból kizuhant Cs. Ferencet ütötte a fiatalembert körülvevő férfiak gyűrűjében.

P. Zoltán a tárgyaláson vallomásának írásban is benyújtott megváltoztatását azzal indokolta, hogy nagyon félt, és fél még most is az elkövetőktől, akik - mint fogalmazott - fenyegethetik. A tárgyaláson lejátszották azt a videokazettát, amely a jelenleg Strasbourgban tartózkodó romákról készült, s amelyen P. Zoltán két személyt, G. Lászlót és L. Ilonát vélt felismerni azok közül, akik jelen voltak a tragikus eseménynél.

Az ügyben ezúttal nem derült fény arra, hogy mit tartalmaz az a másik kazetta - egy magnófelvétel -, amelyet a sértett ügyvédjén keresztül egy szigorúan titkos tanú juttatott el a bírósághoz. Azt ugyanis e tanú személyes jelenlétében hallgatják csak meg, ő pedig betegsége miatt nem tudott megjelenni a tárgyaláson.

A per tárgyalása május 16-án folytatódik. Az akkori tárgyalásra a még meghallgatásra váró, s eddig meg nem jelentek mellett további tanúként idézi a bíróság a Strasbourgban tartózkodó L. Ilonát és G. Lászlót. A bíróság elutasította az elsőrendű vádlott szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmet, s továbbra is fenntartja K. Krisztián előzetes letartóztatását.

(MTI)