Ötven milliót raboltak el egy pénzszállító autóból<br/>

Vágólapra másolva!
Ötven millió forintot raboltak egy pénzszállító autóból Veszprémben. A három géppisztolyos férfi a szállítóautót megállította, majd az ötven milliót megszerezve, egy Barkasszal elmenekült a helyszínről. Az autót a rablók később felgyújtották.
Vágólapra másolva!

A rendőrök megtalálták ugyan a menekülésre használt Barkasz kiégett roncsait, de a rablóknak és a pénznek továbbra sincs nyoma. A támadók a nyomok eltüntetése miatt feltehetően egy Molotov-koktél segítségével gyújtották fel autójukat.

A hírügynökség információi szerint nem kizárt, hogy az elkövetők azokkal a géppisztolyokkal hajtották végre a rablást, melyeket február 25-én szereztek két járőrszolgálatot teljesítő veszprémi kiskatonától. Akkor a két gépkarabélyon kívül, hatvan darab lőszert is elvittek. A rendőrség a városból kivezető utakat lezárta. A megyei rendőr-főkapitányság vezetői semmilyen információt nem kívánnak nyilvánosságra hozni a bűncselekménnyel kapcsolatban.

(HavariaPress)