Vágólapra másolva!
Egy újabb sztrájk tönkreteheti a nemzeti légitársaságot - vélik egyhangúan a szakértők. Miközben a társaság igazgatótanácsa a napokban tárgyalja a cég átszervezési terveit, addig a tegnap kezdődött bértárgyalásokon máris nehéz helyzetbe került a vezetőség. Az érdekvédők ugyanis elfogadhatatlannak találták a társaság ajánlatát. A további lépésekről hamarosan döntenek.
Vágólapra másolva!

Nem fogadták el a Malév bérfejlesztési javaslatát a légitársaságnál dolgozók szakszervezetei tegnap. A társaság vezetőségének ajánlata: nullaszázalékos általános bérfejlesztést és kétéves sztrájkmoratóriumot.

Megfigyelők szerint a februárban megszakított bérfejlesztési tárgyalások esetleges elakadása negatív hatással lehet Antal Erzsébet vezérigazgató asszony kétéves stabilizációs programjának fogadtatására is, amelyet tegnap kezdett tárgyalni a cég igazgatósága. Ha a Malév és a szakszervezetek nem jutnak egyezségre, a nemzeti légitársaság léte is veszélybe kerülhet, a vállalat ugyanis aligha tudna átvészelni egy hoszszú sztrájkot, hiszen már a februári munkabeszüntetési akció is a csőd szélére sodorta.

Mint ismeretes, február közepén egy teljes hétig munkabeszüntetést tartott az egyik legerősebb érdekvédelmi tömörülés, a Repülőgép-műszakiak Független Szakszervezete (RFSZ). A sztrájk alatt valamennyi Malév-járatot kénytelenek voltak törölni. Az akciót azért indították, hogy a vezetőség 7 százalékos általános bérfejlesztési ajánlatának több mint kétszeresét, 15 százalékos éves fizetésemelést harcoljanak ki maguknak.

A sztrájk miatt elszenvedett kárt 150 millió forintra taksálják, és az akció következtében csaknem fizetésképtelenné vált a vállalat.

A karbantartók sztrájkja idején a vállalat vezetői abban állapodtak meg a többi dolgozói tömörüléssel, hogy átmenetileg beérik béremelés nélkül, és újratárgyalják az ügyet, amikor a légitársaság megkapja a konszolidálásához szükséges kormányzati támogatást.

Ez megtörtént: a Malév március 17-én 3 milliárdos tulajdonosi kölcsönt kapott az ÁPV Rt-től és a kormányfő aláírta a cég 20 milliárdos hitelgaranciáját is. Ehhez képest hideg zuhanyként érte a szakszervezeteket az, hogy a várt pótlólagos emelés helyett a javaslat szerint fizetésük még a 9 százalékosra becsült infláció vagy az RFSZ-szel kötött megállapodások mértékénél is kevésbé bővülne.

Ha a Malév Szakszervezeti Szervezet, a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete és a Magyar Légikísérők Egyesülete az RFSZ-éhez hasonló sztrájkba fog, az nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a céget - állítják a Malév ügyeit jól ismerő források. A szakszervezetek csalódottsága, esetleg dühe komoly gondokat okozhat a stabilizációs terv elfogadtatásában is. A radikális program kívánta áldozatokat - ez információink szerint komoly megszorításokkal és 5-10 százalékos leépítéssel is jár - aligha fogják könnyen vállalni az erős légi-szakszervezetek. Különösen, ha az ezekkel kapcsolatos tárgyalásokat a nullaszázalékos bérfejlesztéshez hasonló ajánlatok előzik meg.

Danks Emese, a Malév szóvivője lapunk kérdésére csak annyit mondott: a cég vezetése a stratégiai tervekkel együtt kívánja megtárgyalni az idei bérfejlesztés kérdéskörét. A programot hétfőn és kedden tárgyalja a vezetőség, ez várhatóan mai jóváhagyása után kerül a szakszervezetek elé.

Több szakértő úgy látja: az Antal-terv a Malév utolsó esélye arra, hogy évi tízmilliárdos veszteségét csökkenthesse, és egyáltalán megmaradjon a nemzeti légitársaság. Ez azonban nem lesz és nem is lehet zökkenőmentes - teszik hozzá. Úgy tudjuk, a korábbi befektetőjelöltek egytől egyig ragaszkodtak volna például ahhoz, hogy a mintegy négyezres dolgozói létszám a felére apadjon és hogy tetőtől-talpig átalakítsák a cég szervezetét. Csakhogy ehhez vagy rengeteg tőke kell (ami nincs), vagy emberi veszteségeket kell eltűrniük a cég hosszú távú jövője érdekében.

(Népszava)

Ajánló: