Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség még vizsgálja Torgyánné Cseh Mária (FKGP) beadványát, amelyet hétfőn juttatott el a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány ügyében. Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a képviselőnő a legfőbb ügyészhez címzett beadványában Rogán Antal képviselő (Fidesz) országgyűlési felszólalásában közölt állításokra hivatkozva kérte a közalapítvány működésének vizsgálatát.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal március 27-i napirend előtti felszólalásában megemlítette, hogy a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány megalapításakor 28 ingatlannal rendelkezett, de 1998-ra ebből mindössze 5 maradt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ingatlanok "eltüntetői" között van Deésy Géza, akit a "kazetta-ügy" kapcsán ismer az ország.

A szóvivő közölte: a közalapítvány - korábban alapítvány - két vezetője ellen a Fővárosi Főügyészség március elsején emelt vádat hűtlen kezelés miatt. - Az azonban a 1992-93. évekre vonatkozik - ismertette a szóvivő. Hozzátette: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egy másik ügyben 2000-ben a közalapítvány kuratóriumának elnöke ellen tett feljelentést, amelyben a nyomozást a BRFK Vizsgálati Főosztálya tavaly májusban megtagadta. A nyomozás megtagadásával szemben az ÁSZ akkor nem élt jogorvoslattal - ismertette Borbély Zoltán.

(MTI)

Ajánló: