Kilencmilliárd forint jut idén a romaprogramra <br/>

Vágólapra másolva!
Több mint kilenc milliárd forintot fordítanak az idén a roma kisebbség életkörülményeinek és társadalmi helyzetének javítására a kormányzati középtávú programban.
Vágólapra másolva!

A Cigányügyi Tárcaközi Bizottság tegnapi ülésén értékelte a középtávú programban meghatározott feladatainak teljesítését. Kijelölték azt is, hogy az idei feladatok megvalósításához mely tárca, illetve kormányszerv, önkormányzat biztosítja a forrásokat. A tavalyi évben 7,2 milliárd forint állt a különböző tárcák, alapítványok és kisebbségi önkormányzatok rendelkezésére a programcsomag végrehajtására - jelentette ki Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára.

A tavalyi tanévben minden erre pályázó általános-, középiskolás, illetve egyetemi roma diák kapott tanulmányi ösztöndíjat, így összesen 7580 tanuló részére biztosították ezt, emelte ki az államtitkár. Ebben az évben mintegy kilenc milliárd forintot irányoztak elő a program feladataira, de előreláthatóan jelentősen nagyobb összeg áll majd rendelkezésre. A minisztériumok saját költségvetésükből több mint öt milliárd forintot különítettek el a program végrehajtására, ebből 2,1 milliárdot a gazdasági, 1,7 milliárd forintot a szociális minisztérium tett félre. Különböző forrásokból, például közalapítványok, kisebbségi önkormányzatok mintegy négymilliárd forintot fordíthatnak a középtávú program feladatainak teljesítésére 2001-ben.

A cigány gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos stratégiai feladatok megoldásához az Oktatási Minisztérium - a központi költségvetési támogatáson kívül - PHARE-támogatást is igénybe vesz. Egy monitoring rendszert kell szervezni, mely követi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását, hangsúlyozta Hende Csaba. Hende Csaba elmondta, hogy a magyar kormány a romák társadalmi integrációját a szegregációs folyamatok erősítése nélkül kívánja elősegíteni. Az intézkedések célja a társadalmi esélyegyenlőség megteremtése, az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés megelőzése, illetve a roma közösségek identitásának és kultúrájának erősítése. A tárcaközi bizottság értékelte a tavalyi kormányzati feladatok megvalósítását, és valamennyi minisztérium beszámolóját elfogadta.

Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke kijelentette: a bizottság munkája hatékony és sikeres, ami többek között a kisebbségi önkormányzat és a tárcák közötti felélénkült kapcsolattartásnak köszönhető. A program végrehajtása akkor lehet hatékony és eredményes, ha figyelemmel kísérik célba jutott-e a pénz, tette hozzá Farkas Flórián.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: