Egyre növekvő kormányzati fölény a médiában <br/>

Vágólapra másolva!
Az idén tovább növekedett a hírműsorokban a kormányzati oldal eddig is tapasztalt túlsúlya. Míg az elmúlt év utolsó hónapjában a médiában megjelenő politikai szereplések háromnegyede kapcsolódott a koalíció képviselőihez, addig idén januárra ez az arány 85 százalékra emelkedett - ez derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) legfrissebb, januári adásokat elemző felméréséből.
Vágólapra másolva!

Már az előző évben is fokozatosan nőtt a közszolgálati hírműsorokban a kormánykoalíció túlsúlya. Az ORTT januárra vonatkozó adatai szerint ugyanez a tendencia jellemző ennek az évnek az elejére is.

A parlamenti politikusok összes megszólalásának háromnegyede (76 százalék), januárban pedig 85 százaléka a kormányzat képviselőihez kötődött. A Független
Kisgazdapárttal kapcsolatos hírek, események a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok hírműsoraiban egyaránt nagy nyilvánosságot kaptak, a kisgazdák médiajelenléte így decemberhez képest csaknem megháromszorozódott.

A kormánykoalíció tagjai legtöbbször a Magyar Televízió (m1) déli Híradójában (93 százalék), a Magyar Rádió (MR) Esti Krónikában (93 százalék) és a Reggeli Krónikában (92 százalék) szerepeltek.

Az ellenzéki pártok az előző hónaphoz képest viszont jóval ritkábban jutottak szóhoz. Megnyilvánulásaik százalékpontja az RTL Klub Híradójában 36-ról 13-ra, a Tv2 Tényekben 30-ról 14-re, az m1 Híradó déli kiadásában 26-ról 7-re, az Esti Krónikában pedig 30-ról mindössze hétre
apadt. Az ellenzék kizárólag a Magyar Rádió Reggeli Krónikájában tudta szóbeli jelenlétét három százalékról nyolcra növelni.

A parlamenti politikusok a legkisebb publicitást az év első hónapjában is a TV2 Tények című műsorában kapták (11 százalék), a legnagyobbat pedig a Déli Krónikában (31 százalék), a Duna Televízió Híradójában (30 százalék) és a Reggeli Krónikában (28 százalék).

Az ellenzék szinte kizárólag a parlament tevékenységéh ez kapcsolódó hírek esetében haladta meg a tíz százalékot. Az "egyéb" szereplők a gazdasági helyzet (89 százalék), a szociális szféra (85 százalék) és a kormány gazdaságpolitikája (83 százalék) kapcsán kaptak nyilvánosságot. A kereskedelmi műsorszolgáltatók műsorpolitikájára jellemző, hogy a kormányzati oldalt rendszerint olyankor szerepeltetik gyakrabban, amikor a kormányzattal vagy valamely politikusával kapcsolatban problémák merülnek fel.

Ezzel magyarázható, hogy a vizsgált időszakban a kereskedelmi műsorszolgáltatók lényegesen nagyobb teret adtak a kormány és a koalíció prominenseinek, mint a közszolgálati társaik. A legnagyobb eltérés az RTL Klub Híradójához kapcsolódik, ahol csaknem 22 százalékkal megugrott a kormányzati oldal szereplési aránya.

A közszolgálati csatornák esetében csekélyebb mértékű, átlagosan nyolc százalékos növekedés volt megfigyelhető.

Az ellenzék és a kormányzati oldal szerepléseinek aránya legmarkánsabban a Magyar ATV Híradójában tért el a többi hírműsorétól, itt az ellenzéki oldal médiahasználatának mértéke meghaladta a 25 százalékot. A híradók közül a kormányzat és az ellenzék aránya egyedül a rádió Esti Krónikájánál maradt változatlan az előző havi adatokhoz viszonyítva.

(Magyar Hirlap)