Súlyos közlekedési baleset Hajdú-Biharban <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt kedden este Hajdú-Bihar megyében Debrecen és Hajdúsámson között. A 471-es számú fő közlekedési út 6-os 7-es kilométerszelvénye között kedden este frontálisan összeütközött egy DAF típusú kamion és egy Renault Clio személygépkocsi. A teljesen összetört személygépkocsi a kamion alá préselődött. A személygépkocsiból egy kislányt súlyos sérülésekkel szállítottak a mentők a debreceni Kenézy Gyula Kórház baleseti sebészetére. A tűzoltóknak mintegy negyven percre volt szükségük a személygépkocsiban rekedtek kiszabadításához. A Clio férfi vezetője ekkor már halott volt, a mellette ülő hölgyet pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

(MTI)