Orbán szerint a magánnyugdíj-pénztáraknak részt kellene vállalni az állam terheiből<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor bejelentette, hogy júniusban tervezik nyilvánosságra hozni a nyugdíjreformmal kapcsolatos elgondolásaikat. A miniszterelnök szerint igazságos lenne, ha a magánnyugdíj-pénztárak is részt vállalnának az állam terheiből. A reform részeként eltörölnék a nyugdíjkorhatárt, így mindenki maga dönthetné el, mikor akar nyugdíjba menni.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök szerint a nyugdíjasoknak és a hamarosan nyugdíjba készülőnek komoly fenyegetést jelent, hogy az állami nyugdíjrendszert nem sikerült megreformálni, mielőtt létrejöttek volna a magánnyugdíj-pénztárak.

Orbán Viktor problémaként említette, hogy a magánnyugdíj-pénztárba átlépők a járulékuk 6 százalékát átviszik, de nem viszik magukkal a rokkantnyugdíjaknak és az özvegyi jogon járó nyugdíjaknak azt a terhét, ami arra a 6 százalékra esne. Így pedig a szociális típusú terhek az állami nyugdíjrendszerben maradnak, ami veszélybe sodorhatja a mostani nyugdíjak kifizetését. - Volt olyan pillanat, amikor közel voltunk ahhoz, hogy a nyugdíjkasszával problémák legyenek - mondta a kormányfő.

A miniszterelnök közölte: júniusban tervezik nyilvánosságra hozni az elgondolásokat. Az egyik járható útnak tűnő javaslat az, hogy világosan különválasztják a nyugdíj- és a nyugdíjrendszerből kifizetett szociális típusú támogatásokat. Ha ezt megtennék, akkor a költségvetésnek kellene helytállnia a szociális alapú kifizetésekért. Orbán Viktor szerint igazságos lenne, ha a magánnyugdíj-pénztárak is vállalnának ebből valamilyen terhet.

Ezzel függ össze a nyugdíjkorhatár kérdése, mert ha már tudják, hogy valakinek a számláján mennyi a befizetett nyugdíjjárulék, akkor meg lehet mondani, mekkora járadékot kap, ha 45, 50, 55, vagy 60 évesen megy nyugdíjba.

Említést tett arról is, hogy folynak a számítások, milyen teherrel járna az állam számára, ha nem kéne adózniuk ellátásuk után a magánpiacon munkát vállaló nyugdíjasoknak.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 14.)