Bértárgyalást akar a szakszervezet<br/>

Vágólapra másolva!
Az egészségügyiek után a közalkalmazotti munkavállalók érdekképviselete is bejelentette: a kormányzati ellenkezés ellenére is kénytelen lesz velük újra tárgyalóasztalhoz ülni a munkaadó, mert a megemelkedett inflációs mértéket kompenzálni kell a dolgozók bérezésében. A közalkalmazottak már kilátásba helyezték tiltakozásuk módját is: ha nem hajlandó érdemben tárgyalni velük a kormányzat, országos demonstrációt szerveznek.
Vágólapra másolva!

Országos demonstrációt is eredményezhet, ha a kormányzat nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a szakszervezetekkel a megváltozott inflációs mérték miatt követelt bérkompenzációk ügyében. Az elmúlt évi bértárgyalások során sem az egészségügyi dolgozók, sem a közalkalmazottak érdekvédelme nem fogadta el a kormányzat akkori béremelési javaslatát. Bár a munkavállalói képviseletek szinte mindegyike jelezte: a módosított inflációs mérték nyomán újra kívánják tárgyalni a béralkukat, a tavalyi emelési mértéket elutasító képviseletek náluk is vehemensebben kezdtek neki az új alkunak.

A Közalkalmazotti és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) elnöke kijelentette: ha a munkaadói oldal nem hajlandó érdemben tárgyalni a bérkompenzációról, országos demonstrációval hívják fel a figyelmet az inflációszámítási hiba miatt kialakult bérezési egyenlőtlenségekre. Ismerve a kormány korábbi prognózisának és az infláció valós mértékének viszonyát, a 8-9 százalék helyett 10 százalékos inflációval számol – jelentette ki Vadász János elnök. Az elnökség tegnapi döntése értelmében ezért a január 1-jei 8,75 százalék után további 4-5 százalékos emelést követel a szakszervezet.

A közalkalmazottakat tömörítő szakszervezet követeli továbbá, hogy a kormányzat garantálja: az emelés teljesítése költségvetési módosítás eredménye lesz, s nem létszámcsökkentéssel igyekeznek korrigálni az inflációszámítási hibájukat. Úgy vélik, a korábban alacsonyra tervezett infláció olyan mértékben növelte a költségvetési bevételeket, hogy az forrása lehet a követelések teljesítésének.

Az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) már korábban jelezte, kezdeményezik a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának (KIÉT) összehívását. Orbán Viktor kormányfő már az infláció mértékének emelkedésérő szóló, a Gazdasági Tanács előtt tett bejelentését követően leszögezte: nem módosítják a béralkukat. Cser Ágnes elnök erre reagálva elmondta, a kormánynak nem a Gazdasági Tanácsban, hanem a KIÉT-en kell tárgyalniuk a munkavállalókkal.

(Népszava)

Ajánló: