Vágólapra másolva!
Torgyán József villa-botránya után Szabadi Béláról, az FVM volt politikai államtitkáráról is kiderült, hogy nagyértékű ingatlan birtokosa lett a közelmúltban. Szabadi állítása szerint 40 milliórt jutott a máriaremetei házhoz, ugyanakkor jövendő szomszédja az [origo]-nak azt mondta: a házat 60 millióért árulták.
Vágólapra másolva!

Szabadi már költözködik

Az utcában lakó egyik szomszéd az [origo] kérdésére viszont azt mondta, úgy tudja, hogy az előző tulajdonos 50-60 millió forintért árulta a házat, de a környéken ez az ár is olcsónak számított. A ház hasznos területe a tervezett beépítésekkel együtt meghaladhatja a 300 négyzetmétert. A politikus és felesége ötven-ötven százalékos tulajdonjogát - mint arról korábban a Világgazdaság hírt adott - egy hónapja jegyezték be a földhivatalban.

Szabadi Béla legutóbbi képviselővé választásakor leadott 1998-as vagyonnyilatkozata szerint a politikus korábban két lakás, egy 58 négyzetméteres kőbányai és egy 78 négyzetméteres budafoki ingatlan 50 százalékos tulajdonosa volt. A volt államtitkár az [origo]-nak elmondta: csak a kőbányai lakást adta el, emellett hitelt vett fel, így jelenleg a máriaremetei házat jelzálog terheli.

Szabadi azt mondta: az idei vagyonnyilatkozatában benne lesz, hogyan tudta megvenni ezt az ingatlant. Bár a vagyonnyilatkozatokat legkésőbb csütörtök éjfélig kellene leadni, Szabadi csak hétfőre készül el. "Most is a vagyonnyilatkozaton dolgoznék, ha hagynának" - mondta Szabadi.

***

Szabadi Béla 40 millióért vette meg a ház felét

Boros Imre az agrártárcát átmenetileg felügyelő miniszter, Szabadi Bélát több ízben próbálta meghallgatni a tárcánál észlelt szabálytalanságok miatt.

Ez a rész a volt politikai államtitkáré

A közelmúltban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálta az FVM alá tartozó cégeket, így a Concordia Kht-t. is. A Kehi jelentését várhatóan csütörtökön továbbítják Stumpf István kancellária miniszterhez.

2000 őszén látott napvilágot, hogy Torgyán József agrárminiszter, - Szabadi Béla főnöke - szintén nagyértékű ingatlan épített a Budán. Torgyán József 1998-as nyilvános vagyonnyilatkozatában sem jelezte, hogy akkora vagyon birtokosa lenne, ami lehetővé tenné a százmilliós nagyságrendű építkezést. Torgyán azzal érvelt, hogy nem kívánt tippet adni a betörőknek.

[origo]

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 7.)