Új internetes akcióegységet állít fel a rendőrség <br/>

Vágólapra másolva!
Önálló, országos hatáskörű internetfigyelő nyomozó egység létrehozását tervezi az Országos Rendőr-főkapitányság. Ha a belügyminiszter jóváhagyja az elképzeléseket, egy országos hatáskörrel felruházott, egyelőre öt-tíz fős csapat hamarosan ringbe száll, s megkezdi a harcot a netkalózok és -bűnözők ellen.
Vágólapra másolva!

A rendőri vezetés döntése értelmében jelentős technikai és létszámbeli fejlődés vár az egyelőre gyerekcipőben járó hazai internetes rendőri egységre. Ha a belügyminiszter jóváhagyja a tervezett létszámfejlesztést, akkor egy öt-tíz fős, országos hatáskörű, önálló nyomozati cselekmények elvégzésére is jogosult csoport kezdheti meg munkáját a Bűnügyi Főigazgatóság alárendeltségében.

Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója a Mgyar Hírlapnak elmondta: a bűnügyi főigazgató a napokban kérte fel, hogy állítsák össze az új egység munkatervét, s vázolják a személyi és a technikai feltételeket.

Jelenleg a kommunikációs igazgatóságon belül jobbára önszorgalomból végzi néhány munkatárs a világháló figyelését; az elmúlt egy évben több mint hatvan eljárást indítottak.

Az internet térhódítása azonban lépéskényszerbe hozta a magyar bűnüldöző szerveket is. A világ fejlettebb régióiban is önálló bűnügyi egységek ellenőrzik a gyanús honlapokat és azok készítőit. Hollandiában például egy húsz, Németországban ennél is jóval nagyobb létszámú csoport figyeli évek óta a világhálón megjelent információkat - mutatott rá Garamvölgyi.

Az internet kriminalizálódására már évekkel ezelőtt felkészültek a magyar rendőri vezetők is, ám csak most sikerült megteremteni a feltételeket az új, s meglehetősen költségigényes egység felállítására. Segítségükkel időben és eredményesen lehet felvenni a harcot például a sokat emlegetett okmányhamisítókkal, telefonkártya-manipulátorokkal szemben, akik mostanában előszeretettel hirdetik szolgáltatásaikat a világhálón. Ugyancsak okuk lesz félni a gyermekpornó-terjesztőknek, vagy a hasiskender-termesztés alapismereteinek okítására vállalkozó személyeknek is.

A leendő csoport bűnügyi területen jártas nyomozókból áll majd. Technikai eszközeik révén az eddiginél lényegesen nagyobb számban szűrhetik ki a gyanúsnak ítélt honlapokat, oldalakat. Lehetőségük lesz a kifogásolt weboldalak tulajdonosainak azonosítására is. Ezt követően pedig előkészíthetik a rendőrségi akciót, kihallgatásokra, házkutatásokra, a szükséges bűnjelek lefoglalására is felkészült lesz a csapat.

Rendkívül lényeges elem továbbá, hogy országos hatáskörrel rendelkezne az egység. Ily módon nem lesz szükség közbülső szervek értesítésére, jóváhagyására, önállóan nyomozhatnak a szakemberek - szögezte le a szóvivő.

Gaál Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló: