Az országimázs május 3-án találkozik a tudománnyal <br/>

Vágólapra másolva!
Országimázs és tudomány címmel rendeznek konferenciát május 3-án a Millenniumi Kiállítás- és Rendezvényközpontban, a II. kerületi volt Ganz-gyár területén. A rendezvényen a magyarországi tudományos kutatás itthoni elősegítéséről és a kutatók itthon tartásáról is szó esik majd.
Vágólapra másolva!

Május 3-ára konferenciát szervez az Országimázs Központ (OK). A Találkozási Pontok Konferenciasorozat keretén belüli rendezvény a Millenniumi Kiállítás- és Rendezvényközpontban lesz, a volt Ganz-gyár területén a II. kerületben. Az "Országimázs és tudomány" című konferenciáról és céljairól Gazda István tudománytörténész és Tóth István Zoltán, az OK vezetője tartott ismertetőt csütörtökön.

A rendezvény célja, hogy rávilágítson a magyar elme, a magyar tudósok nagyszerűségére - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az OK törekvése, mint ezt vezetője kijelentette, hogy olyan országképet közvetítsen külföldre, amelyet a magyar lakosság is elfogadhatónak tart. Ennek érdekében felmérést is készítettek a magyarországi lakosság körében, önképük és önismeretük feltérképezésére. A felmérést a Gallup intézet végezte.

A május 3-i konferencián a magyar tudományos élet vezető személyiségei tartanak előadásokat. Az előadások során az itthoni tudományos kutatások elősegítésének módjairól, a kutatók itthon tartásának lehetőségeiről is szó esik majd. Előadást tart többek között Dr. Vizi E. Szilveszter, az MTA alelnöke, az ebéd utáni vitafórumra is jeles vendégeket hívtak meg, például dr. Freund Tamás Bolyai-díjas agykutatót.

A rendezvénynek helyt adó intézetben amúgy ősztől kiállításokat fognak lebonyolítani, a magyar tudományos életről, valamint régi és újabb nagy személyiségeiről. A sajtótájékoztatón bemutattak két CD-t és egy lexikont is, a Világra szóló magyarok sorozatból. Az egyik CD-n a Nyugat folyóirat 1908 és 1941 közötti évfolyamai találhatók, a másikon magyar tudósok életrajzai és publikációi kaptak helyet. A lexikonban az összes magyar emigráns író megtalálható.

A sajtótájékoztató után szóba került az az OK által készíttetett film is, amelyet az Amnesty International Magyarországot rossz színben feltüntető reklámfilmjére válaszként szántak. Az OK szerint a filmecske nagy sikert aratott Szlovéniában.

[origo]

Ajánló: