Lezuhant egy nő egy toronyház tetejéről<br/>

Vágólapra másolva!
Leesett vagy leugrott egy szombathelyi kilenc emeletes toronyház tetejéről egy 25 éves nő, aki belehalt sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szalai Ferenc elmondta: a rendőrségi vizsgálat eddigi megállapítása szerint a szombathelyi 25 éves hajadon csütörtökön délelőtt felment az egyik Rohonci úti ház tetejére, ahonnan egyelőre ismeretlen körülmények közt leesett, és a helyszínen meghalt.

A rendőrség bűncselekményre utaló nyomot a helyszínen nem talált, az ügyet államigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

(MTI)