Felfüggesztette a Petőfi-kripta felnyitási határozatát a Fővárosi Bíróság<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat keresetének helyt adva a Fővárosi Bíróság a per jogerős befejezéséig pénteken felfüggesztette a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője határozatának a végrehajtását. Grespik László ebben hozzájárult a Petőfi-család sírjának felnyitásához csontminta-vétel érdekében.
Vágólapra másolva!

Tiba Zsolt, a főváros főjegyzője úgy nyilatkozott, hogy keresetükben számos jogszabálysértésre hivatkoztak. Így például arra, hogy a hivatalvezetőnek nincs hatásköre a sírnyitási engedély megadásához, illetve ez ügyben nem született olyan elsőfokú határozat, amelyet másodfokon felülbírálhatott volna a hivatalvezető.

A Fővárosi Bíróság egy legfelsőbb bírósági állásfoglalást is figyelembe vett, amikor felfüggesztette a hivatalvezető határozatának végrehajtását. A Legfelsőbb Bíróság szerint erre különösen akkor van szükség, ha a határozat végrehajthatóvá nyilvánítása jogszabályt sért - közölte a főjegyző.

Tiba hozzátette: a bíróság e döntését a törvényes rend helyreállítása felé vezető első lépésnek tekinti. Utalt arra is, hogy e vitatott kérdésben az általa jogsértőnek tartott hivatalvezetői határozat miatt eljárást kezdeményezett Grespik László felettesénél, a belügyminiszternél és az ügyészségnél is.

A főjegyző ismét megerősítette korábbi álláspontját, miszerint a Petőfi-kripta felnyitásának tartalmi elbírálása a Nemzeti Kegyeleti Bizottság hatáskörébe tartozik.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 14.)