A magyar lakosság száma magasabb mint várták<br/>

Vágólapra másolva!
A februári népszámlálás előzetes adatai alapján 192 ezerrel több ember él az országban, mint azt a statisztikusok jósolták. Magyarország népessége 2001 februárjában 10,197 millió fő volt. Ezer férfira 1096 nő jut. Budapest népessége az utóbbi tíz év alatt 240 ezerrel csökkent.
Vágólapra másolva!

A 2001. évi népszámlálás előzetes adatai szerint ez év február 1-jén az ország népessége 10 millió 197 ezer volt - közölte Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke pénteken.

Az ezer főre kerekített adatok szerint az ország népessége mintegy 178 ezer fővel csökkent az előző népszámlálás, 1990. január 1-je óta, viszont 192 ezerrel több, mint az 1990-es adatok alapján 2001 elejére becsült népességszám. Mellár Tamás az eltérést az 1990-es népszámlálás nehézkes szervezése miatti alulszámlálással és az azóta bekövetkezett népvándorlással magyarázta.

A népesség területi megoszlásában jelentős változás 1990-hez képest, hogy a főváros lakossága 240 ezerrel csökkent, ugyanakkor Pest megyéé 130 ezerrel nőtt.

A 11 évvel korábbihoz képest nőtt az egy férfira jutó nők aránya is, jelenleg 1000 férfira 1096 nő jut.. Ez év február 1-jén 5 millió 332 ezer nő és 4 millió 864 ezer férfi élt az országban. Egy férfira az előző felméréshez hasonlóan továbbra is a fővárosban és Heves megyében jut a legtöbb nő, de "felzárkózó" tendenciát mutat Baranya megye is - közölte Vukovich Gabriella, a KSH népszámlálást felügyelő elnökhelyettese.

A 4 millió 65 ezer lakás, 253 ezer üdülő, 5 ezer intézeti háztartás és 4 ezer egyéb lakóegység felmérésének előzetes eredményei szerint a lakások 15 százaléka egyszobás, ugyancsak 15 százaléka négy-, vagy többszobás, 70 százaléka pedig 2-3 szobás.

A hajléktalanok száma a részadatok szerint mintegy négyezer, ebből 1200-an Budapesten élnek.

A februári népszámlálás végleges adatait csak jövő februárban közlik, de az előzetes adatok csak kismértékben módosulhatnak, és a tendenciák már most véglegesnek tekinthetők - közölte Mellár Tamás elnök.

(MTI)

Ajánló: