Orbán Viktor nem tart a koalíció felbomlásától <br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök bizakodó a koalíció jövőjével kapcsolatban és véleménye szerint a Független Kisgazdapárt minden vezetőjének az a feladata, hogy a gazdavilág, az FKGP és a kormány közötti harmónia helyreállítására törekedjen.
Vágólapra másolva!

- A koalíció egyben van ebben a pillanatban. A jövő mit tartogat, azt senki nem tudja, de bizakodó vagyok - fogalmazott a kormányfő az m1 A Hét című vasárnapi műsorának adott interjújában. Szavai szerint a kormány nyugodt és kiegyensúlyozott működését semmi nem veszélyezteti, a gazdavilág pedig meglehetősen hagyománytisztelő, általában az úgynevezett jobboldali világnak a részét alkotja politikai nézeteit tekintve.

- A közte levő világban, a kisgazdapárt háza táján van némi rendetlenség - jelentette ki Orbán Viktor. Az előrehozott választások lehetőségének felvetése kapcsán úgy vélekedett, hogy a nemzetközi tőke számára is kiszámíthatóságot, stabilitást, tervezhetőséget jelent, ha a kormányok kitöltik a mandátumukat.

- Magyarországnak nagy versenyelőnye a többi közép-európai országgal szemben, hogy azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ahol minden kormány kitöltötte a neki járó négy esztendőt - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a Gazdasági Versenyhivatal által az autópálya-építéssel, a Postabank eladásával, illetve a kormány árképzésével összefüggésben megfogalmazott észrevételek kapcsán kifejtette, hogy nem szeretne olyan gazdaságpolitikát látni Magyarországon, amely kizárólag a verseny szempontját érvényesíti.

- Nagyon sok más szempontot is kell érvényesíteni, például a magyar vállalkozók piachoz való hozzájutásának az igényét. A verseny ugyanis nem arra való, hogy kiszorítsa a magyar vállalkozókat a piacról, hanem arra, hogy leszorítsa az árakat - szögezte le Orbán Viktor.

A szocialisták népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban a miniszterelnök nézete az, hogy mind a négy kérdésben teljesen egybeesik a véleménye a kormánypártoknak és az ellenzéki pártoknak. Orbán Viktor reményének adott hangot, hogy nemcsak egy rövid távú politikai akcióról, hanem egy új magatartásról, egy új gondolatról van szó, "ami arról szól, hogy miért ne akarhatná az ellenzék is azt, amit a kormánypártok akarnak".

A miniszterelnök problémának nevezte, hogy Magyarországon ma a közbeszéd egyik témája lehet, mennyi pénzért lehet rávenni valakit egy másik embernek az életétől való megfosztására. - Az ügy nem személyes, tehát nem az a baj, hogy velem ilyesmi megtörténhetett, hanem az a probléma, hogy ilyesmi Magyarországon megtörténhet bárkivel - fejtette ki véleményét Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub egyik műsorában egy bérgyilkostól a riporter megkérdezte, mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 28.)