Etikai kódex készül a fővárosban <br/>

Vágólapra másolva!
A megkülönböztetés tilalma, az emberi méltóság tiszteletben tartása, a partneri kapcsolat, a társadalmi szolidaritás és a méltányos elbánás - ez a főváros tervezett etikai kódexének öt alapelve. A 40 felettiek diszkriminációját tiltó tervezet a fővárosi önkormányzat több mint 300 intézményében kötelező lesz, mások számára csupán ajánlás.
Vágólapra másolva!

Szerdán vitatja meg a főváros vezetése a 40 éven felüliek diszkriminációját tiltó tervezetet. Országszerte minden harmadik-negyedik munkavállaló 40 évnél idősebb - állítják a szakértők. Budapesten 300-400 ezer ember esik a gyakorta diszkriminált zónába. Ezeknek a férfiaknak és nőknek a védelme elengedhetetlen.

Akik kiszorulnak a munkából, azok nemcsak munkajövedelmüktől esnek el. Elvesztik biztonságukat, senki nem fizet utánuk társadalombiztosítási járulékot, nem tudnak részesülni az állami támogatásokból sem, hiszen azokat jellemzően adókedvezményben kapják a munkavállalók. Kiszorulnak tehát a társadalomból is - magyarázta Ikvai Szabó Imre, a fővárosi önkormányzat szociálpolitikai irodájának vezetője.

A 40 év felettieket a foglalkoztatás minden stádiumában negatív megkülönböztetés sújtja. Már a munkába álláskor egyértelmű, hogy hátrányos helyzetben vannak. Ők járnak rosszabbul munka közben is, hiszen bérnövekedési statisztikák szerint ezen a koron túl alacsonyabb béremelésre számíthatnak az ugyanolyan állást betöltők.

Figyelemreméltó az is, hogy az elbocsátási listák élén szintén az idősebbek állnak.
A 40+ néven futó budapesti etikai kódex öt alapelvet fogalmaz meg: a megkülönböztetés tilalma, az emberi méltóság tiszteletben tartása, a partneri kapcsolat és együttműködés, a társadalmi szolidaritás és a méltányos és rugalmas elbánás tartozik a követelményei közé. A tervezet rögzíti azt is, hogy a munkaerő-felvétel során a munkáltatónak a képességekre és a tapasztalatokra kell helyezni a hangsúlyt. A továbbképzések kapcsán megállapítja, hogy a kor nem lehet akadálya a tanulásnak. A munkafeltételeket pedig úgy kell kialakítani, hogy a 40 éven felüliek fizikai és szellemi képességei is kiteljesedhessenek.

A főváros etikai kódexe nem rendelet, de még csak
nem is szabályozás. Ez nem lenne européer - állítják az anyag készítői. A nemzetközi cégek, de már a hazai vállalkozások is "értik a beszédet", tudják: bár az etikai kódex nem jogszabály, betartása kötelező.
A Városházán elkészült anyag mintapéldány. Ennek alapján kell kidolgozniuk az intézményeknek saját normáikat. A Városháza arra kéri majd intézményeit, hogy a költségvetési beszámolók elkészítésekor minden évben számoljanak be az etikai kódex betartásáról is. A számítások szerint ezt várhatóan már idén be lehetne vezetni, s így először jövő év elején adhatnának számot az eredményekről az intézmények.

A diszkrimináció ellen két okból is fel kell lépni. Egyrészt tiltják ezt az Európai Unió normái. A gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egységokmánya megfogalmazza: mindenkinek azonos lehetőségeket kell biztosítani a munkahelyeken. Tiltja a diszkriminációt az Európa Tanács legtöbb nemzetközi egyezménye is. Másrészről gazdaságilag is indokolatlan, hiszen éppen a nagyobb tapasztalattal rendelkezők szorulnak ki a munkából. A 40 éven felüliek sokéves gyakorlata, tapasztalata vitathatatlan. Tisztán piaci érdekek is amellett szólnak tehát, hogy ne diszkriminálják őket.

Az Egyesült Államokban 1967 óta törvény tiltja az életkor szerinti megkülönböztetést. Európában Spanyolország, Franciaország és Svédország alkotott erről törvényt, de Ausztrália és Új-Zéland is jogszabályban tiltja az életkor szerinti megkülönböztetést. Finnországban diszkriminációellenes törvényt fogadtak el, és 1998 és 2002 között nemzeti program keretében segítik az idősebb munkavállalókat. Írország diszkriminációs törvénye kifejezetten a kor szerinti megkülönböztetés ellen foglal állást. Az angol parlament éppen most készül elfogadni a foglalkoztatás életkor szerinti választékbővítéséről szóló törvényt.

Holubár Zita

(Népszava)

Ajánló: