A budapesti kórházakban több szabálytalanságot talált az ÁNTSZ, mint vidéken<br/>

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi miniszter év elején indított országos vizsgálatot a kórházakban. Mikola István miniszter az után döntött így, hogy kiderült: a Nyírő Gyula Kórház egyik nővére betegeket segített a halálba. Az Állami Nép-egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) nem talált durva szabálytalanságokat, azonban több mulasztásra felhívták a kórházak figyelmét. A hiányosságok nagy része abból adódik, hogy nincs egységesen szabályozva a betegellátással kapcsolatos dokumentáció, illetve tisztázatlanok a hatáskörök. Az ÁNTSZ szerint Budapesten rosszabb a helyzet, mint vidéken.
Vágólapra másolva!

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) február 22. és március 28. között 242 fekvőbetegeket ellátó intézményben - elsősorban a belgyógyászatokon -, intézeti gyógyszertárban végzett célvizsgálatot. A vizsgálat nem terjedt ki arra, hogy a minimumfeltételek mennyire adottak egy-egy helyen, kizárólag a működés során fellelhető szabálytalanságokat keresték a szakemberek. Az ellenőrzés kiterjedt az intézmény működési rendjére, a gyógyszerészeti eljárásra, az ügyeletekre, a halottakkal kapcsolatos eljárásokra.

Az intézmények 10 százalákának nem volt érvényes vagy elfogadott működési engedélye. Budapesten az átlagnál rosszabb a helyzet, itt az intézmények 22 százalékának nem volt érvényes engedélye. Sok helyen nagyon régi szervezeti és működési szabályzat alapján dolgoznak.

Hiányos az orvosok munkaköri leírása. Gyakran nem személyre szóló a leírás, vagy nem tartalmazza a munkarendet, nem rendelkezik a felelősségi körről, illetve nem tisztázottak a hatáskörök. Gyakran összemosódik a hierarchia alapján fennálló hatáskör a szakember hatáskörével, így nem meghatározott, az osztályos vezető orvos vagy a szakorvos jogosult-e egy adott döntést meghozni. Ezen a területen is rosszabb a helyzet a fővárosban, ahol az esetek 46 százalékában nincs egyértelműen tisztázva a hatáskör. Az országos átlag e területen 16 százalék.

Az ápolók tekintetében jobb a helyzet, az ő feladatuk általában megfelelően meg van határozva. Problémát jelent viszont, hogy az ápolók által készített dokumentációkat nem ellenőrzik mindenhol rendszeresen az orvosok, "így csorbul az ápolás orvos szakmai kontrollja" - ismertette a vizsgálat eredményét Pintér Alán országos tisztifőorvos.

Gondot jelent az is, hogy az orvosok és az ápolók által készített dokumentációk nem egységesek, illetve eltérőek az egyes intézményekben. Az ÁNTSZ szerint a jövőben egységes tartalmi és formai követelményeket kellene megfogalmazni.

Az ÁNTSZ kifogásolta azt a bevett gyakorlatot is, hogy a gyógyszerelés nemcsak a lázlapról történik, hanem az ápolók a saját feljegyzéseikből is dolgoznak. A helyettes országos tisztifőorvos, Kovács Attila szerint ez azért probléma, mert ha az orvos utasítást ad a nővérnek, azt a lázlapra kell rávezetni. Ha egyéb feljegyzések készülnek, elírhatnak valamit.

A kórházak 10 százalékában nem biztonságos a gyógyszerek tárolása sem.

Az ügyeleti munkarendet általában jónak találták. Problémát az jelenthet ezen a téren, hogy az ügyeletes orvos nem mindig azonos osztályon tartózkodik az ápolóval, és nem szabályozott, hogy ilyen esetben írásban vagy szóban kell-e utasítást adni. Az utasításokat csupán 40 százalékban dokumentálják, így utólag nem visszakereshető, nem ellenőrizhető.

Az ÁNTSZ megállapította azt is, hogy a boncolások száma az indokoltnál alacsonyabb, csupán legfeljebb a halottak harmadát boncolják.

Az intézeti gyógyszertárakban nagyon kevés a gyógyszerész, illetve a gyógyszerészeti asszisztens. A létszámhiány mintegy 30 százalékos, így a kórházi gyógyszerészt hiányszakmának szeretnék minősíttetni - közölte Balázsné Molnár Borbála országos tiszti főgyógyszerész.

Az ÁNTSZ vizsgálatából az derült ki, hogy a kórházakban részben menedzsment-problémák vannak, részben hiányos a jogszabályi háttér - itt miniszteri, illetve kormányrendeletek módosítására lenne szükség, illetve néhány esetben, bár van jogszabály, nem jut érvényre. Ez utóbbi esetben a fokozott hatósági ellenőrzés segítene.

Kapcsándi Dóra

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 25.)