Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati bizottságban a képviselők 8:14 arányban leszavazták Kóródi Mária SZDSZ-es képviselő javaslatát, hogy indítsanak vizsgálatot arról, történt-e törvénysértés a népszámlálás során. A szabaddemokrata képviselő azért kezdeményezte a vizsgálatot, mivel kiderült: a Köztársasági Őrezred tagjai vették fel a védett állami vezetők lakóhelye környékén élő emberek adatait. A kormányőrök tizenhét körzetben ezernyolcszáz lakásban jártak.

Kóródi Mária, az Országgyűlés önkormányzati és rendészeti bizottságának alelnöke levélben indítványozta, hogy a parlament önkormányzati és rendészeti bizottsága hallgassa meg Pintér Sándor belügyminisztert, Orbán Péter országos rendőr-főkapitányt, Gémesi Istvánt, a Köztársasági Őrezred parancsnokát és Mellár Tamást, a KSH elnökét.

[origo]