Néhány órával a szülés után tagadta terhességét egy jászkiséri nő<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Erősen kivérzett állapotban szállítottak a jászberényi kórház szülészetére egy 38 éves jászkiséri nőt, aki az orvosi vélemény szerint pár órával korábban szült. Az asszony tagadta terhességét, az orvosok azonban valószínűsítik, hogy 800-900 gramm súlyú koraszülöttet hozott világra. Mivel a gyermek nem került elő, a rendőrség feltételezi, hogy bűncselekmény történt és vizsgálatot indított az ügyben.

(HavariaPress)