Tizenkét éves a sopronkövesdi templomrongálás gyanúsítottja <br/>

Vágólapra másolva!
Tizenkét éves helybéli általános iskolást gyanúsít a rendőrség a sopronkövesdi katolikus templomban a múlt hét végén véghezvitt vandál pusztítással. A gyanúsított szobrokat tört össze, és összefirkálta a szentély falait, freskóit.
Vágólapra másolva!

Schárfy Ernő alezredes, a soproni rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerint a fiú tettére nem tudott magyarázatot adni. Meghallgatása a szülők jelenlétében folyik; a vizsgálatba pszichológust is bevonnak.

A templomban vasárnapról hétfőre virradóra történt a rombolás. A helyiek hétfőn észlelték a pusztítás nyomait: a feldöntött, összetört szobrokat, összefirkált freskókat. A gyanúsított a templom szomszédságában lévő iskolába is behatolt, onnan pénzt és néhány tárgyat vitt magával, amelyeket házkutatás során találtak meg.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 30.)