Kizárták a Fideszből a gyulai polgármestert<br/>

Vágólapra másolva!
Kizárta a Fideszből a gyulai polgármestert, Dancs Lászlót a Fidesz Magyar Polgári Párt Békés megyei területi választmánya. A polgármester kizárását a gyulai Fidesz-csoport 11 tagja kezdeményezte, mivel véleményük szerint Dancs a párt alapszabályát, programját, a párt érdekeit, jó hírét figyelmen kívül hagyva, azzal ellentétesen politizált.
Vágólapra másolva!

A választmány szerdai ülésén tárgyalta meg a gyulai Fidesz-csoport 11 tagja által kezdeményezett kizárási ügyet. Az érintett, Dancs László nem vett részt az ülésen, a gyulai polgármester levélben jelezte, hogy nem tud megjelenni, mert hivatalos úton külföldön tartózkodik. Az ülés elhalasztását viszont Dancs László nem kérte.

A Fidesz Békés megyei választmánya a gyulaiak kizárási kezdeményezését formailag az alapszabállyal egyezőnek, indokait megalapozottnak találta, ezért Dancs Lászlót kizárta tagjai sorából - közölte a testület alelnöke, Babák Mihály országgyűlési képviselő, szarvasi polgármester.. A kizárási kezdeményezés indoklása szerint Dancs László a párt alapszabályát, programját, a párt érdekeit, jó hírét figyelmen kívül hagyva, azzal ellentétesen politizált.

"A Fidesz Magyar Polgári Párt Békés megyei területi választmánya, ahogy eddig, a jövőben is következetesen elhatárolódik minden olyan közéleti szereplőtől (legyen az saját, vagy más párt, illetve szervezet tagja), aki nem felel meg a közéleti szereplőkkel szemben támasztott elvárásoknak, vagy Békés megye jó hírét, hosszú távú sikerességét veszélyezteti" - áll a Fidesz közleményében.

Dancs László azért került szembe pártjának helyi vezetésével, mert az általa irányított képviselő-testületben nem sikerült kialakítania a testületben többséget alkotó jobboldali szövetséget, mert a fideszesek véleménye szerint nem veszi figyelembe az elképzeléseiket, illetve mert a városi önkormányzat nem valósítja meg mindazt, amire Gyula városának - a vezető kormánypárt helyi csoportja szerint - szüksége lenne. Az egyik legnagyobb konfliktus Dancs és a fideszesek között az volt, hogy a polgármester meghívta Funar kolozsvári polgármestert. Ezt a fideszesek ellenezték.

Dancs László az ellene kezdeményezett kizárási határozattal kapcsolatban korábban elmondta, hogy a végsőkig, akár a bíróságig is elmegy párttagságának védelmében, így feltehetőleg fellebbezni fog a megyei választmány döntése ellen.

(MTI)