Módosítani kell a házszabályt a vagyonnyilatkozatok miatt <br/>

Vágólapra másolva!
Az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével kapcsolatban szükséges a házszabály megváltoztatása, továbbá esetleg a képviselők jogállásáról szóló törvény újabb módosítása is - fogalmazódott meg a házszabály-módosítást előkészítő parlamenti albizottság csütörtöki ülésén.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés képviselők jogállásáról szóló törvény legutóbbi módosítása szerint a honatyáknak és családtagjaiknak évente kell benyújtaniuk vagyonnyilatkozataikat.

A vagyonnyilatkozati eljárással kapcsolatos rendelkezések a házszabályban azonban nem pontosan felelnek meg az új gyakorlatnak.

Az albizottság ülésén érdemi megállapodás azért nem született, mert a Fidesz és az MSZP javaslatát a házszabály módosítására csak az ülés előtt osztották szét, s a képviselők a frakcióálláspontok ismeretében kívánnak tárgyalni.

Az ülésen szóba került a képviselők záró vagyonnyilatkozatának kérdése is. Elhangzott: szankcionálni kellene azt, ha a képviselő, mandátumának lejártakor, "elfelejtkezik" záró vagyonnyilatkozatának leadásáról.

A testület úgy véli, foglalkoznia kell azzal a kérdéssel is, hogy a mandátum lejárta után mi történjen a hozzátartozó nem nyilvános vagyonnyilatkozatával, mert erről nem rendelkezik sem a házszabály sem pedig a jogállási törvény.

(MTI)

Ajánló:

(2001.04.23.)

Korábban:

(2001.04.23.)