Takarékossági okokból alkalmaztak kormányőröket a népszámlálásnál<br/>

Vágólapra másolva!
A mai kormányülésen a népszámlálással kapcsolatban meghallgatták Mellár Tamást, a Központi Statisztikai Hivatal vezetőjét. Az ülés után Borókai Gábor kormányszóvivő újra elmondta: nem volt törvénytelen, hogy kormányőrök is részt vettek a népszámlálásban.
Vágólapra másolva!

Nem volt sem törvénytelen, sem titkos, hogy kormányőrök is részt vettek a népszámlálásban - közölte Borókai Gábor szóvivő. Borókai közölte: azért alkalmaztak kormányőröket, hogy megakadályozzák, hogy esetleg kémek vegyék fek a védett személyek adatait a népszámlálás során. A kormányszóvivő szerint ezt két módon lehet elérni: vagy kormányőröket alkalmaznak, vagy minden számlálóbiztost a legszigorúbb - "C" típusú - nemzetbiztonsági ellenőrzésnek kellett volna alávetni. A Belügyminisztérium azért döntött az első verzió mellett, mert azt találta takarékosabb megoldásnak.

A 2001 februárjában tartott népszámlálásban a kérdezőbiztosok mellett a Köztársasági Őrezred munkatársai is részt vettek az adatgyűjtésben. A kormányőrök a védett személyek lakókörnyezetében élőket írták össze. A kormányőrök Pintér Sándor belügyminiszter utasítására vettek részt az adatgyűjtésben. A kormányőrök részvételét belügyminiszteri rendelet szabályozta, ami meg is jelent a január 19-iki Belügyi Közlönyben.

[origo]