Továbbra sem dőlt el, ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje<br/>

Vágólapra másolva!
Az MSZP országos választmánya szombaton lehetővé tette, hogy Medgyessy Péter annak ellenére miniszterelnök-jelölt legyen, hogy nem tagja az elnökségnek. A szombati meghallgatáson végleg eldőlt, Németh Miklós nem indul a kormányfő-jelöltségért. Kovács László és Medgyessy Péter az [origo] információi szerint az együttműködés jeleit mutatta a választmány előtt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos választmánya szombati ülésén kötetlen konzultációt folytatott a párt két lehetséges miniszterelnök-jelöltjével, Kovács László pártelnökkel és Medgyessy Péter volt pénzügyminiszterrel. Az egyeztetés után sem dőlt még el, ki lesz a szocialisták kormányfő-jelöltje. Az RTL Klub információi szerint csak akkor dönt az országos választmány a jelölt személyéről, ha előtte felmérték, ki a népszerűbb és esélyesebb a jövő évi választásokon.

Medgyessy Péter közölte, hogy azt tartaná jó megoldásnak, ha a párt június 9-i kongresszusának egy jelöltről kellene döntenie, mert szerinte a pártot erősíti, ha egy személy mögé fel tud sorakozni. Nem zárta ki ugyanakkor, hogy elmegy a kongresszusra akkor is, ha az elnökség a többes jelölés mellett dönt - írta az MTI.

Medgyessy Péter hosszú távú megegyezést tart szükségesnek a politikai pártok között, például az oktatást, az egészségügyet és a kultúrát érintő kérdésekben. Medgyessy az oktatást, mint hosszú távú befektetést tartja a jövő egyik legfontosabb területének, mert Magyarország elsősorban emberi tudást tud az Európai Unióba bevinni. A politikus ragaszkodik korábbi álláspontjához, hogy a leendő miniszterelnök-jelölt vezesse majd az MSZP választási bizottságát.

Kovács László hasonlóan vélekedett: "az egyes jelölést tartanám jobbnak, mert ez inkább biztosítaná a párt részéről a jelölt egységes támogatását, de nem tartom elfogadhatatlannak a kettős jelölést sem"- mondta az MTI-nek Kovács.

A pártelnök elmondta: az MSZP győzelméhez elengedhetetlen egy olyan program, amely a többség számára jobb megoldást kínál, mint a jelenlegi kormány politikája, továbbá szükség van egy olyan kormányfő-jelöltre, aki meggyőző alternatívát képvisel Orbán Viktorral szemben. Olyan jelöltet kell választani, akivel a legnagyobb az esély a választási győzelemre - mondta Kovács László.

Jánosi György választmányi elnök szerint a testület lezártnak tekinti a jelöltállítás első szakaszát, és mindkét aspiránst a párt tagjainak figyelmébe ajánlja. Az MSZP választmánya a kongresszusi szabályzat módosításával megteremtette a lehetőségét annak, hogy június 9-én a kongresszus megváltoztathassa a párt alapszabályát azzal a céllal, hogy a kormányfő-jelölt akkor is tagja lehessen a választási bizottságnak, ha nem tagja az elnökségnek. Ezzel elhárult az akadálya annak, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt lehessen. Ő ugyanis ebben a minőségében a párt választási bizottságában akar dolgozni, holott jelenleg nem tagja a párt vezetésének.

A választmány megerősítette, hogy Németh Miklós exkormányfő nem kívánja miniszterelnök-jelöltként megmérettetni magát.

A kormányfőjelölt személyéről június 9-én dönt az MSZP konresszusa. Az elnökség május 21én dönti el, hogy kit ajánl erre a tisztségre. Még nem kizárt, hogy csak egy jelölt lesz, de 21-ig nem várható, hogy akár Kovács László, akár Medgyessy Péter visszalépne.

A két jelölt meghallgatása után az ülésről távozóban a választmány egy tagja az [origo]-nak azt mondta, hogy a két politikus nem mondott ellent egymásnak. Úgy tűnt, hogy együttműködésre készülnek, de ez nem jelenti azt, hogy hamarosan visszalépne bármelyik jelölt.

[origo]

Korábban:

( 2001. május 4.)