Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Két jugoszláv állampolgár megszökött vasárnapra virradóra a Győri Határőr Igazgatóság közösségi szállásáról. A jugoszláv állampolgárok hazautaztatásukra és az utazáshoz szükséges okmányokra vártak. Ezeket hazájuk magyarországi képviselete adja ki, a dokumentumok azonban mostanáig nem érkeztek meg.

A közösségi szállásra az érintettek akkor kerültek, amikor illegális határátlépést kíséreltek meg, s aközben feltartóztatta őket a határőrség.

A szökevények kifeszítették az emeleti mellékhelyiség ablakrácsát, pokrócfonaton leereszkedtek az udvarra, átugrottak a kerítésen és eltűntek. A szökevények ellen körözést adtak ki.

(MTI)