Az MSZP egyeztetést követel az ombudsmanokról<br/>

Vágólapra másolva!
A szocialisták szerint veszélyezteti a június végén lejáró mandátumú országgyűlési biztosok utódai június 19-re tervezett megválasztásának eredményességét, hogy eddig nem volt egyeztetés a parlamenti pártok között a jelöltekről.
Vágólapra másolva!

Erről Vastagh Pál képviselő beszélt az MSZP parlamenti frakciójának hétfői ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Közölte: követelik a házelnöktől, hogy kezdeményezzen konzultációkat ez ügyben a pártok között.

A MSZP úgy ítéli meg, hogy az államfőnek is szorgalmaznia kellett volna az egyeztetések megindítását, hiszen neki kell személyi javaslatot tennie az Országgyűlésnek.

A legnagyobb ellenzéki párt a jelenleg hivatalban lévő ombudsmanok újraválasztását támogatja, és Takács Albertet javasolja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének.

Vastagh Pál a demokratikus jogállami intézményrendszer szempontjából veszélyesnek tartja az olyan megnyilvánulásokat, hogy nincs szükség adatvédelmi biztosra, vagy hogy állandó parlamenti bizottság helyettesítse az ombudsmanok tevékenységét. Közölte: nem jött el az ideje annak, hogy jogvédő intézményeket átalakítsanak, illetve lebontsanak Magyarországon.

(MTI)