A Tasnádi-per vádlottjai állítják: szabadok lehetnének, ha terhelő vallomást tettek volna egymásra<b

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tasnádi Péter ügyében kedden a harmadrendű vádlott Papp Csaba, a negyedrendű László Attila és az ötödrendű Király Zoltán vádlottakat hallgatta meg a bíróság. A vádlottak - Tasnádi Péterrel az élen, aki végig jelen volt a tárgyalásokon - egybehangzóan azt állítják, ha az eljárás illetve letartóztatásuk során eleget tesznek Boros László nyomozó kérésének, és egymásra terhelő vallomást tesznek, már régen kiszabadulhattak volna.

A vádlottak nem értik, hogy miért vannak lassan két éve előzetes letartóztatásban és, hogy az ügyészség miért lett volna hajlandó vádalkut kötni, hiszen a vádakban szereplő bűncselekmények közül egyiket sem követték el.

Papp Csaba harmadrendű vádlott szerint, ha mégis sikerül valamit rájuk bizonyítani a koholt és kierőszakolt vádak alapján, akkor az csakis azt bizonyíthatja, hogy a bíróságot valaki felülről manipulálja.

(HavariaPress)