Vágólapra másolva!
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szóvivője Imrédy Szabolcs megerősítette, hogy Kovács Zoltán a tárca közigazgatási államtitkára kedden hivatalában meghallgatta Korompai Nikolettet, a Concordia Közraktározási Rt. vezérigazgatóját. Imrédy szerint a felelősségre vonásról egy-két napon belül születik döntés. A vizsgálat befejezéséig további információt a tárca nem kíván nyilvánosságra hozni.
Vágólapra másolva!

Az agrártárca előző minisztere Boros Imre intézkedésére kezdtek vizsgálatot a Concordia Rt-nél. A vizsgálat okáról hivatalosan eddig senki nem adott felvilágosítást, pedig már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálódik a cégnél és Vonza András az új miniszter is felállított egy bizottságot egy hónappal ezelőtt a Concordia ügyeinek vizsgálatára. Azóta kiderült, hogy a Concordia Közraktározási Rt. könyvvizsgálója visszavonta a múlt évi gazdálkodásról készült jelentést, mert amint az FVM fogalmazott "a jelentés kiadását követően derült fény a váltóügyre", s ez érinti a könyvvizsgálat teljességét.

Lapértesülések szerint a Concordia váltó kibocsátásával vállalt felelősséget 400 millió forint értékben a tulajdonában lévő GMS 96 Kft. hitelfelvétele után, s a szabályok szerint erre nem kerülhetett volna sor.

(MTI)