Vágólapra másolva!
Rendelettervezet készül a sürgősségi betegellátás szabályozására, a későbbiekben nem a mentők feladata lesz gondoskodni a betegek elhelyezéséről. A rendelettervezet részletesen meghatározza, mikor küldheti tovább az orvos a sürgős ellátásra szorulót, s az ő felelőssége lesz az is, hogy egy másik hely fogadja az érkezőt. Így elkerülhető lesz, hogy a nemegyszer életmentő segítségre szorulókat egyik kórházból a másikba irányítsák.
Vágólapra másolva!

Tovább segíti a gyors és hatékony ellátást, hogy április óta külön finanszírozást kapnak az osztályok azok után a betegek után, akik orvosi segítséggel 24 órán belül kikerülhetnek a legköltségesebb sürgősségi ellátásból.

A tervek szerint még a nyáron életbe léphet az a rendelettervezet, amely részletesen meghatározza egy-egy sürgősségi ellátásra szoruló beteg útját a mentők értesítésétől a kórházi ágyig.

- A szabályozás pontosan előírja, az illetékes kórház milyen esetekben, sérülési típusok, illetve súlyosság esetén küldheti tovább a beérkező beteget. Tartalmazza azt is: az az orvos, aki elsőként látja a beteget, felelős a továbbiakban azért, hogy az megfelelő ellátást kapjon, s azért is, hogy adott esetben a kijelölt helyen fogadják - nyilatkozta Géher Pál, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Így a jövőben elkerülhető lesz, hogy a mentők kórházak között szállítsák a betegeket, ha pedig valaki személyesen kér segítséget, a kórházban azonnal tudják majd, hol kaphat ellátást. - Tehát nem a mentők felelőssége lesz, hogy végre találjanak olyan kórházat, amelyik fölveszi betegüket, s így várhatóan nemigen történhet majd meg, hogy a kórházak egész sora utasítsa vissza különböző indokokkal a beteg ellátását, illetve felvételét. A helyettes államtitkár szerint már az is könnyítheti és javíthatja a betegellátás hatékonyságát, hogy április óta az intézmények külön finanszírozást kapnak azok után a páciensek után, akik 24 órán belül továbbkerülnek a legköltségesebb sürgősségi betegellátásból.

- Így valamennyien érdekeltek lesznek abban, hogy amikor csak lehetőség van rá, gyorsan kerüljön olyan állapotba a beteg, hogy más osztályra, esetleg haza kerülhessen - mondta Géher Pál.

Ezzel párhuzamosan tovább folytatódik a sürgősségi betegellátás teljes reformja, a két évvel ezelőtti elképzelésekkel szemben azonban már kicsit másként. Már nem az eredetileg Gógl Árpád akkori miniszter által meghirdetett teljes országos lefedettség a cél, Mikola István, a tárca jelenlegi vezetője ugyanis a már meglévők fejlesztését tervezi. A szakemberek szerint ugyanis a további terjeszkedés elvitte volna a pénzt azoktól a fejlesztésektől, amelyek tovább már nem halaszthatók, s éppen a már meglévők helyzetét veszélyeztette volna.

Az országban jelenleg működő 201 mentőállomás közül tíz azonnali felújításra szorul, ugyanis a tisztiorvosi jelentés szerint emberi tartózkodásra alkalmatlan. De a többiek jelentős része is komoly felújításokra szorul. A rohamkocsik negyede 2002-2004 között eléri a tizedik évét, így a törvény értelmében már mentésre nem használható. Az idei költségvetésben 1,1 milliárd forint jut a mentés feltételeinek javítására, a mentésfejlesztésre, illetve a SOTE sürgősségi centrumra. Ebből a keretből javítják az ellátóhelyek műszerezettségét, központi ügyeletek fejlesztését, a tervek szerint 8-10 állomás felújítását és 3-4 vadonatúj állomás létrehozását is. Napokon belül kiderül, az idén pontosan milyen célirányzatokra kap forrásokat a sürgősségi betegellátás, az azonban már biztos, 150 millió forint már van, s újabb 150 milliót terveznek a rohamkocsik cseréjére. Így még az ősszel 16-17 rohamkocsi kerül az Országos Mentőszolgálathoz, s a tervek szerint még egyszer ennyiről dönthetnek hamarosan a minisztériumban.

A tervek szerint egy-két éven belül elérhető lesz, hogy az esetek 92 százalékában a segélyhívást követő 15 percen belül érjenek helyszínre a mentők. Ez jelenleg még csak az esetek 87 százalékában sikerül.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 4.)