Újrakezdődtek a Fidesz és az MDF közötti tárgyalások <br/>

Vágólapra másolva!
A két koalíciós párt közötti, a 2002-es választási együttműködésről folyó tárgyalások februárban szakadtak meg, amikor az MDF nem fogadta el azonnal Kövér László akkori Fidesz elnök együttműködési ajánlatát. Kövér akkor kijelentette, az MDF ezt követően csak rosszab ajánlatra számíthat a Fidesztől.
Vágólapra másolva!

Újrakezdődtek a választási együttműködést célzó tárgyalások a Fidesz és az MDF között kedden, amikor találkozott egymással a két pártelnök, Pokorni Zoltán és Dávid Ibolya.

A Fidesz elnöke dolgozószobájában kereste fel az MDF vezetőjét.

A megbeszélést követően - amelyet Dávid Ibolya kezdeményezett - Pokorni Zoltán az MTI-nek úgy nyilatkozott: jó esélyt lát arra, hogy a Fidesz és az MDF mindkét felet kielégítő választási megállapodást kössön egymással.

A Fidesz elnöke azt javasolta Dávid Ibolyának, hogy dolgozzon ki a megállapodásra vonatkozóan egy munkaanyagot, majd tíz nap elteltével találkozzanak újra, s vitassák meg azt.

- A Fidesz a lehető legteljesebb megállapodás megkötésére törekszik a Magyar Demokrata Fórummal, amely a közös listaállítást és közös jelöltek indítását is magában foglalja - fogalmazta meg a legnagyobb kormányzó párt elképzeléseit Pokorni Zoltán.

(MTI)