Veszprémben is javasolják a bébikötvényt <br/>

Vágólapra másolva!
A bébikötvény bevezetését kezdeményezi Veszprémben az SZDSZ-frakcióval közösen Diósi György polgármester. Diósi az önkormányzati képviselők gazdasági társaságokban való érdekeltségeit is csökkenteni szeretné.
Vágólapra másolva!

Az életkezdési támogatás bevezetését javasolja az SZDSZ-frakcióval közösen a veszprémi polgármester a képviselő-testületnek. Diósi György a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a bizottsági munkák hamarosan megkezdődhetnek, és legkésőbb a jövő évi költségvetés tárgyalásakor a testület elé kerül a rendelettervezet.

Az életkezdési támogatás ötletét Demszky Gábor főpolgármester vetette fel - angol példára - április végén. Az SZDSZ a múlt héten törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy országosan is kiterjesszék a százezer forintos életkezdési támogatást.

Az SZDSZ felhívja az ország települési önkormányzatainak a polgármestereit, ha lehetőségük van rá, településükön is kezdeményezzék a bébikötvény bevezetését. Diósi György mint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke elmondta, hogy a települések többsége - gazdasági helyzetétől függően - csatlakozni tud a kezdeményezéshez.

Diósi számításai szerint Veszprém költségvetéséből mintegy 50 millió forintot kellene elkülöníteni erre a célra. A város nem tud ekkora összeget nélkülözni, ezért szükség lenne állami támogatásra is. Ezt a gondot a parlament előtt lévő törvényjavaslat elfogadása megoldaná. Ha az állam vállalja a százezer forintnyi támogatást gyermekenként, akkor a város gazdasági erejétől függően hozzá tudna tenni még egy keveset.

A polgármester kezdeményezte a képviselő-testület előtt, hogy az önkormányzati képviselők már az idén vonuljanak ki a gazdasági társaságokból. Ezt a parlament által elfogadott törvényre hivatkozva javasolta, mely szerint a következő helyhatósági választásokat követően önkormányzati képviselő nem lehet az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság igazgatósági tagja. Diósi szerint azért kell már most megkezdeni külső szakértők bevonását, hogy zökkenőmentes és folyamatos legyen az átállás.

- A javaslatot nem sikerült megvalósítani, mert a városi frakciók nem sorakoztak fel az ügy mögé - mondta Diósi György. Egyedül az SZDSZ-frakció vállalta, hogy kivonja képviselőit a társaságokból, és csak külső szakértőket foglalkoztat. A Fidesz- és az MSZP-frakció általában külső szakértőkkel rendelkezik, ám nem akarják a felügyelőbizottságokból visszahívni képviselőiket - tette hozzá a polgármester.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001. május 3.)