Vágólapra másolva!
Éjszaka 15 gyereket vittek kórházba kiszáradás miatt Budapest XVI. kerületében. A gyerekek valószínűleg szerdán ételmérgezést kaptak az iskolában, illetve az óvodában. Az ÁNTSZ osztályvezető főorvosa az [origo]-nak elmondta: megkezdték az érintett óvodákba és iskolákba szállított szerdai élelmiszerek vizsgálatát.
Vágólapra másolva!

Szabó Enikő, az ÁTNSZ osztályvezető főorvosa az [origo]-nak elmondta: a megbetegedések 9 óvodában és 2 iskolában jelentkeztek, az intézményekben megkezdte az ÁNTSZ a vizsgálatot. A megbetegedés összesen 90 gyereket érintett, az éjjel 15 gyerek került kórházba. A gyerekek már szerdán rosszul érezték magukat és hánytak, egy részüknél pedig éjszaka már hasmenés is fellépett, a kiszáradás veszélye fenyegette őket, ezért kerültek kórházba. Az ÁTNSZ osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a gyerekek állapota nem súlyos, várhatóan néhány nap múlva elhagyhatják a kórházat.

[origo]