Másodfokon folytatódik a puccsot tervező Ekrem Kemálék pere <br/>

Vágólapra másolva!
Csütörtökön másodfokon folytatódott a szélsőjobboldali fegyveres hatalomátvételre készülő Ekrem Kemál György és Pallós Gyula pere. Az elsőfokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Ekrám ügyvédje azzal védekezett a tárgyaláson, hogy védence jámbor szándékú ember.
Vágólapra másolva!

Ekrám Kemál György a Kommunizmus Üldözötteinek Szövetsége nevű szélsőjobboldali szervezet vezetőjeként kezdett szervezni fegyveres hatalomátvételt Magyarországon. A bíróság Ekrám lakásán lehallgatott beszélgetések, illetve levelei és felhívásai alapján bizonyítottnak találta, hogy a vádlottak fegyverrel készültek megdönteni a rendet. Ekrámnál és Pallósnál illegálisan birtokolt fegyvereket is találtak. Ezért alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérletének bűntettével vádolják őket. Első fokon Ekrám két év börtönbüntetést kapott, öt évre felfüggesztve, Pallóst pedig nyolc hónapra ítélték, szintén felfüggesztve. A vádlottak ügyvédei enyhítésért, az ügyész súlyosbításért lebbezett fel.

Ekrem Kemál György ügyvéde védőbeszédében többek között arra hivatkozott, hogy védence édesapját '56-os forradalmi tevékenységéért kivégezték, és ez a gyerekkori trauma jelentősen meghatározta a vádlott nézeteit. Az ügyvéd szerint Ekrem Kemál valójában jámbor szándékú ember, akinek illuzórikus tervei nem veszélyesek a társadalomra, lázító hangú felhívásai pedig mindig eredménytelenek voltak. Pallós György formai okokra hivatkozva az egész eljárás megismétlését kérte a bíróságtól. A Fővárosi Bíróság május 24-én fog dönteni az ügyben.

(MTI)