Még nem lefutott a Torgyán elleni nyomozás <br/>

Vágólapra másolva!
Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta a nyomozást Torgyán József kisgazda pártelnök ellen. Torgyánt Deésy Géza jelentette fel hamis vád bűntette miatt. Deésyről Torgyán sajtónyilatkozatában azt állította, hogy bűncselekményeket követett el. A Nyomozó Hivatal azzal az indokkal utasította el Deésy keresetét, hogy csak az követi el a hamis vád bűntettét, aki hatóság előtt vádol, de a sajtó előtt tett nyilatkozat nem minősül annak. Deésy emellett rágalmazás miatt magánvádas eljárást is kezdeményezett a kisgazda vezér ellen.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást az Ügyészségi Nyomozó Hivatal Torgyán József ellen. Torgyánt Deésy Géza vállakozó - a Torgyán Attila felé irányuló megvesztegetési-ügy egyik tanúja - jelentette fel hamis vád miatt még februárban.

Deésy szerint a kisgazda pártelnök sajtónyilatkozataiban több olyan kijelentést tett, hogy Deésy ",megzsarolta" a titkárság vezetőjét és több más egyéb bűncselekményt is elkövetett. Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal viszont megtagadta a nyomozást, azzal az indokkal, hogy a hamis vád bűntettét csak az követi el aki hatóság előtt tesz hamis állításokat. Az indoklás szerint Torgyán nem hatóság előtt tette kijelentéseit, hanem az MTI-nek nyilatkozott, de a sajtó nem tartozik ebbe a kategóriába.

Deésy Géza emellett rágalmazásért magánvádas eljárást is kezdeményezett Torgyán ellen. A magánvádas eljárás során Deésy szerint Torgyán a bírósághoz eljuttatott beadványában megismételte a korábbi sajtónyilatkozatát. Deésy ezért újra feljelentte Torgyánt, mert úgy vélte a vádaskodás már hatóság előtt történt.

Az Ügyészségi Nyomozó Hivatal bekérette és megvizsgálta a kisgazda pártelnök bírósági beadványát, de úgy ítélte meg, hogy az nem tartalmaz olyan tényállítást, amely Deésyre nézve bűncselekmény elkövetésére utalna.

A Nyomozó Hivatal állásfoglalásában közli, hogy a titkárságvezető megzsarolására vonatkozó állítás konkrét "elkövetési magatartás" megjelölése nélkül, köznapi kifejezés, amely nem alkalmas a büntetőeljárás megindítására. Így Torgyán részéről ismételten sem állapítható meg a hamis vád bűntette - áll az ügyészségi nyilatkozatban.

Borbély Zoltán a Fővárosi Ügyészség szóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy Deésy Géza panaszt tehet emiatt, így az ügy még nincsen teljesen lefutva.

[origo]

Ajánló:

(2001.04.11.)

Korábban:

(2001.04.06.)