A gyorshajtó Gyimóthy maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését <br/>

Vágólapra másolva!
Gyimóthy Gézát szabálysértés miatt jelentették fel a Legfőbb Ügyészségen. Az Országgyűlés alenöke túl a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott autójával az M1-es autópályán. Gyimóthy Géza pénteken maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését, mivel csak így lehet ellene lefolytatni az eljárást.
Vágólapra másolva!

Gyimóthy Géza, az Országgyűlés kisgazda alelnöke pénteken maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését Áder János házelnöktől.

Gyimóthy Géza megerősítette a Népszabadság információját, miszerint a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt az autópályán, körülbelül három hónappal ezelőtt. Ugyanakkor megjegyezte: tiszta látási viszonyok és balesetmentes körülmények között vezetett.

Hangsúlyozta: a hibájáért vállalja a felelősséget, és azért kérte mentelmi jogának felfüggesztését, hogy minél hamarabb lezárulhasson az ezzel kapcsolatos eljárás.

Gyimóthy Géza elmondta azt is, hogy Áder János házelnökhöz intézett levelének másolatát elküldte Polt Péter legfőbb ügyésznek.

(MTI)