[origo] itthon

100
90

Egyházi jog lehet a válás kimondása is

Népszava|2001. 05. 21., 6:57|
Ha az egyházi házasság a polgárival egyenértékűvé válik, akkor szükség lenne arra, hogy a frigy felbontása, a válás is az egyházak hatáskörébe kerüljön - véli a katolikus egyház és a zsidó felekezet néhány képviselője. Más egyházak szerint nem kellene állami hatásköröket átvenni, így az anyakönyvezés, a válás egységes polgári jellegének meg kellene maradnia. Az ötletet, hogy aki egyházi házasságot köt, ne kelljen polgárit is, legutoljára a Fidesz vetette fel nemrégiben tartott szegedi kongresszusán nyilvánosságra hozott programtervezetében.

Az egyházi házasság polgári érvényességének elismerését először Schanda Balázs vetette fel a Fundamentum című folyóiratban 1997-ben. Schanda - aki ma a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában az Egyházi Tájékoztatási és Koordinációs Főosztályt vezeti - elmondta, hogy a hazai liberális felfogással ellentétesnek tartja a kötelező polgári házasságot. Szerinte a fideszes javaslat megvalósításához elegendő a családjogi törvény megváltoztatása, az egyházi törvény nem tartalmaz a házasságra való utalást. Jogtechnikailag megoldhatónak tartja az állami anyakönyvezés további fenntartását és a válások problémáját is. Példaként elmondta, hogy Lengyelországban, ahol elismerik az egyházi esküvőt érvényesnek, az egyházi válásnak nincs polgári joghatása. A főosztályvezető valószínűnek tartja, hogy ha a kormány programjába is bekerül a javaslat, akkor ők fogják azt kidolgozni.

A Fidesz politikusai szerint mindez majd a következő parlamenti ciklusban valósulna meg. A program részleteit még nem dolgozták ki. Jogi szakértők szerint nem tudni, hogy ki fogja eldönteni és milyen alapon, hogy melyek azok az egyházak, amelyek megfelelő szervezeti és intézményes struktúrával rendelkeznek az államilag elismert egyházi esküvőhöz.

Kamarás István vallásszociológus nagyon praktikusnak tartja az egyházi házasság polgári elfogadásának ötletét, hiszen az emberek életét megkönnyítő javaslatról van szó. Kamarás nem tart attól, hogy a különböző felekezetek közötti diszkriminációt okozna a felvetés. Annak eldöntése, hogy mely egyházak kapnák meg az esketés lehetőségét, nem politikai, hanem jogi kérdés. Bizonyos egyházak nem is kívánnának élni ezzel a lehetőséggel, mert nem akarnak formális struktúrákat kialakítani, vélte a vallásszociológus. Ugyanakkor úgy fogalmazott, lehet bután dönteni, és ezzel diszkriminálni felekezeteket, de lehet bölcsen is, megadva minden megfelelő szervezeti kerettel rendelkező egyháznak a lehetőséget az egyházi esküvőre.

(Népszava)

Korábban:

(2001. május 16.)

(Népszava)

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »