Simább a határátlépés drágább repülőjeggyel <br/>

Vágólapra másolva!
Alkotmányossági szempontból megkérdőjelezhető a Budapesti Határőr Igazgatóság nemrég bevezetett utasforgalom-szervezési intézkedése a ferihegyi légikikötőben. Új átléptetőfülkét nyitottak a repülőgépek "Business" osztályán utazók számára. Az ismert jogi szakértő szerint az ilyen jellegű megkülönböztetés csak az üzleti szférában engedhető meg.
Vágólapra másolva!

A ferihegyi nemzetközi légikikötő termináljain néhány napja újfajta határforgalmi átléptetőfülke jelent meg. Ez idáig külön fülkénél bonyolódott a diplomata utasok, a magyar állampolgárok, az Európai Unió tagállamaiból érkező és a felsorolt kategóriák egyikébe sem tartozó utasok útlevél-ellenőrzése. A Népszava információi szerint a Malév kérésére nyitott nemrégiben új sávot a határőrség. Itt a kifüggesztett tábla felirata szerint a Business Classon, azaz első osztályon utazók léphetik át a magyar államhatárt.

A Népszava úgy tudja, hogy az elméleti szabályozás szerint ennél az útlevélkezelő-fülkénél nem tilos az egyéb kategóriájú utasok átléptetése, ugyanakkor a drágább repülőjegyet vásárló "businessutasok" soronkívüliséget élveznek.

Az üzleti életben megengedhető, hogy a drágább szolgáltatásért fizető ügyfél előnyökhöz jusson. A határőrség azonban Ferihegyen (és másutt is) közjogi szolgáltatást nyújt, ezért nem diszkriminálhat aszerint, hogy ki milyen drága jeggyel érkezett hazánkba - vélekedik Kolláth György alkotmányjogász. Mint elmondta, érdemes lenne megvizsgálni, vajon a határőrség nem valósított-e meg az alkotmányban kifejezetten tiltott diszkriminációt az említett intézkedéssel.

A határőrség álláspontja szerint ez a megkülönböztetés a határőrizeti törvényben megfogalmazott differenciált határforgalom ellenőrzés kategóriájába tartozik - tudta meg a lap Krisán Attila ezredestől, a Határőrség Országos Parancsnokságának szóvivőjétől. Ugyanakkor a határőrség munkáját szabályozó jogszabályban előírtak szerint a határforgalmi kirendeltségeken meghatározott határrend betartásától (az utasok átléptetésének módját is tartalmazza) méltányossági okok alapján is el lehet térni, ha " a Magyar Köztársaság különös gazdasági, kulturális érdeke" ezt indokolttá teszi - jelentette ki a szóvivő.

Az alkotmányjogász szerint azonban a méltányosság gyakorlása a magyar és nemzetközi joggyakorlat szerint is csupán egyedi esetekre alkalmazható. Semmiképpen sem lehet méltányosságot gyakorolni egyes csoportokkal szemben, különösen hosszú távon nem.

A "Business-fülke" megnyitása nem csupán jogi kérdés. Hiszen a repülőgéppel érkező külföldi első benyomásait Ferihegyen szerzi hazánkról. S bár minden nemzetközi repülőtér nyújt többletszolgáltatásokat a drágább jeggyel utazóknak, a törvény előtt (azaz az útlevélkezelő fülkénél meg a biztonsági és vámellenőrzésnél) mindenkinek egyenlőnek kellene lenni. Nem csoda, ha ez az intézkedés visszatetszést kelt azokban, akik nem tudják megvenni a drágább, első osztályú repülőjegyet.

(Népszava)

Ajánló: