A kisgazda miniszterek vezetésével újabb szövetség alakult az FKGP-ben<br/>

Vágólapra másolva!
Újabb szövetség alakult a kisgazdapárton belül. A Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségét Szabó János honvédelmi miniszter vezeti. Meghatározó tagjai: Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető, Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter, Tamás Károly, az agrártárca volt közigazgatási államtitkára.
Vágólapra másolva!

Megalakult az FKGP harmadik szárnya. A torgyánista és lányista csoport mellett ma megalapították a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségét. A csoportosulás elnöke Szabó János honvédelmi miniszter; az ügyvezető elnök Tamás Károly, az agrártárca volt közigazgatási államtitkára; a főtitkár Balogh Gyula volt szervező főtitkár; az ügyvezető főtitkár Orosházi György. Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter és Koppáné Kertész Margit volt Tolna megyei elnök alelnöki posztot kapott. A tagok között van még Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető és Orosházi György volt Fejér megyei elnök.

A szövetség politikusai és Torgyán József közötti viszony a májusi 5-i nagygyűlés előtt romlott meg végleg. A nagygyűlésről a fenti politkusoknak botrányos körülmények között kellett távozniuk.

Turi-Kovács azt mondta: nem lépnek ki a pártból, hanem a párton belül keresnek "új polgári formát". Szabó János hozzátette: szövetségükkel nem osztódik tovább a kisgazdapárt, éppen hogy össze akarják fogni a kisgazda erőket. "Ide mindenki jöhet, nem létesítünk korlátokat" - ismételte a honvédelmi miniszter ugyanazokat a mondatokat, amelyeket a polgári platformosok is elmondtak megalakulásukkor. Hozzátette: a szakmai hátteret munkájukhoz a nemrég megalakult miniszterek tanácsa adja.

Tamás Károly az [origo]-nak elmondta: új pártalkotmányt írnak (ez lesz a harmadik, hisz Lányiék már ígértek egyet augusztusra), új tisztségviselőket választanak, és terveik között szerepel, hogy összehívják a nagyválasztmányt és új elnököt is választanak. A volt államtitkár szerint Lányiék felülről jőve szervezkedtek - ezért nem fogadják ekl Lányit elnöknek -, míg ők alulról akarnak építkezni. Viszont ha Lányiék megalkotják az új pártalkotmányt, hajlandóak arról egyeztetni, hogy a Független Kisgazdák Demokratikus Szövetsége is elfogadja azt. Tamás Károly érzékeltette: nem ők lépnének be a platformba, hanem a platformosokat várják a szövetségbe.

Koppánné Kertész Margit a polgári platformnak is tagja. Az [origo]-nak ezzel kapcsolatban azt mondta: mind a két szervezet ugyanazért küzd, ezért tagja mindkettőnek. Koppánné elképzelhetőnek tartja, hogy valóban három pártalkotmány lesz, de úgy látja: a szövetség és a polgári platform meg tud majd arról egyezni, hogy melyiket fogadják el.

Pallag László, a Torgyán-féle kisgazdapárt alelnöke azt mondta az [origo]-nak: a szövetséget olyan személyek hozták létre, akik nem is tagjai a pártnak, ezért nonszensz az az állításuk, hogy párton belüli szövetséget hoztak létre. Szerinte Szentgyörgyvölgyiéknak az a célja, hogy szétverjék a kisgazdapártot.

Kapcsándi Dóra

Korábban:

(2001. május 24.)