A külügyi tárca szerint messze van még a vízummentes utazás az Egyesült Államokba<br/>

Vágólapra másolva!
Magyarország vízumpolitikájában is az európai jogharmonizáció útjára lépett. Ennek keretében több országgal szemben is vízumkötelezettséget vezetett be a magyar külügyminisztérium, más országokkal viszont kölcsönös vízummentességi megállapodásokat kötöttek. Az Egyesült Államokba azonban még vízum kell a beutazáshoz, amíg Magyarország nem teljesíti az ehhez szükséges amerikai feltételeket.
Vágólapra másolva!

Magyarország a vízumok tekintetében is az Európai Uniós előírásoknak megfelelően jár el. 2000. április 10-én született az 539/2001-es számú EU rendelet, amely a vízumkérdést szabályozza. A külügyminisztérium ennek az előírásait veszi alapul a különböző országokkal megkötött megállapodásoknál is. A péntek délelőtti külügyminisztériumi sajtótájékoztatón a rendelet kapcsán végrehajtott változásokról esett szó.

Az EU szabályozás alapján kölcsönös vízumkötelezettség áll majd fenn az Orosz Föderációval szemben a magánútlevelek tekintetében június 3-tól. A diplomata és szolgálati útlevelekkel vízummentesen lehet majd közlekedni a két ország között, azonban az erről szóló dokumentum még aláírásra vár. Hasonló feltételekkel lép életbe június 1-én a kölcsönös vízumkötelezettség Belorussziával, valamint Bosznia-Hercegovinával is, azzal a kivétellel, hogy utóbbi esetében a magánútlevéllel rendelkezőknek október 1-től lesz kötelező vízumot váltani.

Azerbajdzsánnal, Tadzsikisztánnal és Türkmenisztánnal az 1999-2000 folyamán lépett életbe a kölcsönös vízumkötelezettség. Az Új-Zélandra utazó magyarok és a hozzánk érkező új-zélandiak viszont vízummentesen utazhatnak. Hasonlóan szabad lesz a közlekedés Magyarország és Brazília között, a megállapodás már csak arra vár, hogy a brazil parlament elfogadja. Felmondta viszont Magyarország idén október elsejei határidővel a Kubával fennálló vízummentességet.

A magyar miniszterelnök néhány héttel ezelőtti bejelentésével kapcsolatos kérdésére a Külügyminisztérium illetékese az [origo]-nak elmondta, felelőtlenség lenne még körülbelüli időpontot is mondani arra, hogy mikorra várható az Egyesült Államokkal fennálló egyoldalú vízumkötelezettség feloldása. Igaz, ebben az esetben szintén az idézett EU jogszabály az irányadó, ami kölcsönös vízummentességet biztosít az ehhez csatlakozó európai országok és az USA között. Emellet azonban az Egyesült Államok által támasztott feltételrendszernek is meg kell felelni - mondta el Zanathyné Martin Györgyi, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője.

Noha Magyarország csaknem minden feltételnek megfelel, egy-kettő kivétel azért akad, ami miatt egyelőre nem vezetik be a kölcsönös vízummentességet - közölte az osztályvezető. Az egyik ilyen feltétel, hogy az előző évben az Egyesült Államok Nagykövetségére beadott vízumkérelmek kevesebb mint 3 százalékát utasítsák vissza.

Fontosnak tartotta a konzuli főosztály vezetője, hogy az Egyesült Államokba beutazni kívánó magyar állampolgárok tisztában legyenek azokkal a feltételekkel, amelyeket teljesíteniük kell a beutazás folyamán. Ide tartozik, hogy ne térjenek el az eredetileg deklarált beutazási céltól, például ne vállaljanak illegálisan munkát, lehetőleg az eredetileg megadott címen tartózkodjanak, és tartsák be a vízumban meghatározott határidőket.

Ballai Vince

Ajánló: