Tízszeres a gázsijuk a kormány közeli filmeseknek<br/>

Vágólapra másolva!
Tíz-tíz milliós gázsira számíthat a Bánk bán című 767 milliós állami szuperprodukció producere és rendezője, Wermer András és Káel Csaba - derül ki a film tervezett költségvetéséből. Egy mai magyar film átlagos büdzséje 120 millió forint, a rendező honoráriuma 1 millió körüli. Ugyanakkor 61 produkció vár egyelőre eredménytelenül támogatásra: együtt pontosan ugyanannyi pénzre, mint két film, a Hídember és a Bánk bán állami juttatása.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint június 30-án fejeződik be a kulturális tárca által 767 millió forinttal finanszírozott Bánk bán-operafilm forgatása. A Magyar Hírlap birtokában lévő költségvetési terv szerint a Happy End-alapító Wermer András - a kormányfő személyes tanácsadója - producerként tízmillió forintot kap a produkcióból. Pontosan ennyi a gázsija az országimázs-kampányokban részt vevő elsőfilmes Káel Csaba rendezőnek is a dokumentum tanúsága szerint.
Egy mai témájú, nem kosztümös, 25-35 forgatási napot jegyző film átlagos költségvetése egyébként 120 millió forint, egy művészfilm büdzséje 50-70 millió forint körüli, egy népszerű közönségfilm, amely sztárokat szerepeltet, 200-300 millióból készül. Egy rendező általában 1 millió forint körüli honoráriumra számíthat, ha kap egyáltalán gázsit. Ugyanis számos filmszemlén bemutatott alkotásnál előfordult, hogy az alkotók a mai napig nem kaptak honoráriumot. Ezzel szemben a Bánk bán-film költségvetési tételei a következők: 81 milliót szánnak a rendezőre, producerre és szereplőkre, 506 millióba kerülnének a produkciós költségek (stáb, statisztéria, jelmez, díszlet, helyszínek, kamera), 93 millió az utómunka (vágás, hang, főcímek), 15 millió megy egyéb költségekre és 70 millió a szervezési díj.
Az Orbán-szerepléseket megörökítő Ezüsthajó Kft. által gyártott Bánk bán főszereplőit a nemzetközi piaci áraknak megfelelően fizetik meg. A legdrágább sztárfőszereplő a költségvetés szerint a napi egymilliós gázsit kapó Rost Andrea, őt követi Marton Éva. Zsigmond Vilmos hollywoodi sztároperatőr kilenchetes munkájára 36 milliós fizetés szerepel a tervben.
A film forgatási helyszínei mind belföldiek. Budapesten kívül dolgozik a stáb a Tisza partján, Jákon és Bélapátfalván. A főbb szereplők utazási és szállásköltségeit 5 millió forintra tervezték. Nem keresnek rosszul az epizódszereplők sem: szolgának, békétlenkedőnek, ledér lánynak, halásznak napi 18 ezer forintért toboroznak. A produkció majdnem 7 millió forintot költ statisztákra. A szolgák, ajtónállók, meráni urak, katonák vagy parasztlánykák napi 12 ezer forintos gázsira számíthatnak. A film díszlettervezőjének 3 millió, jelmeztervezőjének 3,5 millió forintot irányoztak elő. Gertrúd és Melinda jelmeze 900 ezer forint fölötti összegű, Bánké 580 ezer.
A film digitális főcíme 5,5 millióba kerül, pr-kerete 4 millió, s jut pénz egy 600 ezer forintos zárópartira is.
Filmes szakmai körök arról tájékoztatták lapunkat, a Bánk bán produkciós csapata csak az utómunkálatok egy részét rendelte meg 2-3 millió forintos tételben a Mafilmnél. A produkció nem bérelt kamerákat, lámpákat, tehát vélhetően az Ezüsthajó Kft. teljes felszereltséggel rendelkezhet. Valószínűsítik, hogy az állami filmgyártó cég mellett párhuzamosan forgalmazással és gyártással is foglalkozó új üzletág van kiépülőben. A mozgóképszakma egyébként nem tartja véletlennek, hogy a Ganz-parkon belül műterem és televíziós stúdió épül.

Négy hónapja álló forgatások

A filmtörvényről és a mozgóképipar finanszírozásának strukturális átalakításáról mától folynak tárgyalások a kulturális minisztériumban. Az egyeztetésekkel párhuzamosan szakmai kerekasztal mellett konzultálnak a mozgóképipar képviselői. A filmesek szerint a minisztérium a filmtörvény tervezetére kíván koncentrálni, miközben valami már eldőlt a színfalak mögött. Erre enged következtetni, hogy a tárca két szuperprodukciót - Hídember, Bánk bán - támogat éppen akkora összeggel, amelyet 61 játékfilm igényelne.
A Magyar Mozgókép Közalapítványhoz (MMKA) 26 befejezés előtt álló produkció pályázott 563 millió forintra, a legkisebb igényelt összeg 3 millió, a legnagyobb 35 millió forint. Ugyanakkor 37 folyamatban lévő, más forrásból már támogatott film 1 milliárd 92 millió forintra pályázott. Az MMKA 400 millió forintot tud szétosztani a pályázók között, becslések szerint a 61 produkció közül körülbelül 10 számíthat támogatásra. A kultusztárca egyébként korábban évi 3 milliárd forintot ígért a mozgóképszakmának, amelyet a Filmközpont (FK) Rt. keretén belül osztott volna szét. A szakma elutasította ezt a koncepciót, ugyanakkor törvényi garanciát követelt a minisztériumtól, hogy az összeg nem légből kapott. A tárca szerint a hárommilliárd csak az FK-hoz lett volna kapcsolva, ám a forrásokat csak részben tudta megnevezni, a költségvetésből ugyanis nem derült ki, honnan teremtették volna elő ezt az összeget. A hárommilliárdhoz keres rendezőket a tárca - vélik a filmesek, a szakma ugyanakkor hiába kért félmilliárdos gyorssegélyt a minisztériumtól a filmgyártás folyamatosságának fenntartásához, nem kapott. Amióta a szakma elutasította az FK koncepcióját, 4 hónapja nem készül film. Csak szuperprodukció.

Szombathy Pál

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2001. május 26.)