Bethlen a Horthy-rendszer szolgálatában<br/>

Gróf Bethlen István a két világháború közötti Magyarország egyik legjellegzetesebb alakja. Tíz éven keresztül - 1921-1931 között - miniszterelnökként, ezt követően pedig Horthy Miklós kormányzó közvetlen tanácsadójaként egészen az 1944-es német megszállásig a magyar politika meghatározó személyisége volt, de az 1941-es háborúba lépés után már csak az események foglyaként. A többször átalakuló Egységes Párt vezéreként biztosította a parlamenti többséget a kormányzó politikájához. A két évtized során az Országgyűlés jogköre folyamatosan csökkent, míg a kormányzójé egyre nőtt.

Bethlen Istvánt emberi életútját és politikai tevékenységét szinte alig ismerik Magyarországon, leszámítva persze a kutatókat, közülük is Romsics Ignác történészt, aki több mint 500 oldalas könyvében próbálta megfejteni Bethlent és korát. A politkusról alkotott kép annyira összetett és árnyalt, hogy nem egyszerű történelmi hősként vagy antihősként értelmezni. Ezt az 1989 előtti Kádár-rendszer megtette már - igaz csak a történelem órák szintjén - és szinte teljesen negatív felfogásban.

Ami tény, hogy Bethlen angolbarát, antikommunista, náciellenes, revizionista és a korszellemnek megfelelő úri-antiszemita volt. Annak az úri Magyarországnak az egyik jellegzetes képviselője, ami szinte teljesen megsemmisült a revizionista álmok miatt háborúba sodródó politikája és az azt követő szovjet-orosz társadalmi-hatalmi politikai rendszer elnyomása következtében.

Bethlent nem igazán lehet integráló vagy nemzetegyesítő politikusnak tekinteni. Sőt, Bethlent származásából, személyiségéből, és neveltetéséből fakadóan - Theresianum és a pesti jogi kar - és az ország történelmi helyzetből, illetve annak kényszerű külpolitkai irányultságából fakadóan nem lehet a szó eredeti értelmében polgárinak nevezni. Bethlen egy földbirtokait teljes egészében elvesztő erdélyi gróf volt, aki az I. világháborút követően politikájában egy "múlt századi", Trianon előtti monarchikus vagyis királyi Magyarország uralkodó rétegének történelem felfogását képviselte.

Magánéletében viszont igencsak polgári volt, a nem nagyon titkolt házasságon kívüli kapcsolatával, piros kabrió sportautójával, sport- és vadászat imádatával és elmaradhatatlan cigarettájával. Egyes történészek szerint csupán egy ügyes kamarillapolitikus, mások szerint kiváló érzékel megáldott taktikus volt, akinek már nem volt módja rá hogy elkerülje a háborút. Az 1944-es német megszállás után vidéken bújkált, majd az oroszok elhurcolták. Egy moszkvai börtönben halt meg 1947-ban.

[origo]