Kiadhatók az 1948 előtt készült szigorúan titkos iratok<br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében kutatás céljából ki kell adni azokat az 1948 előtt készült szigorúan titkos iratokat, amelyek többek között ügynöklistákat is tartalmaznak. Az iratokat 20028-ig titkosító Nemzetbiztonsági Hivatalt Varga László, a Fővárosi Levéltár egykori főigazgatója perelte be.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Levéltár egykori főigazgatója még 1997-ben fordult a bírósághoz a szerinte közérdekű adatok kiadása érdekében azért, mert a dokumentumokat őrző Politikatörténeti Intézet az NBH titkos minősítésére hivatkozva megtagadta a kutatási engedélyt. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 1999-ben még azzal utasította el a kutató keresetét, hogy az NBH titkos minősítése jogszerű volt. A Legfelsőbb Bíróság tavaly kihirdetett részítéletében azonban már jogszerűtlennek találta a titkosítást, és hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet.

Az ennek nyomán megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Bíróság a kutató keresetének megfelelően arra kötelezte a másodrendű alperes Politikatörténeti Intézetet, hogy engedélyezze a dokumentumokba való betekintést, az elsőrendű alperes NBH-t pedig mindennek tűrésére. Ezt az elsőfokú döntést az NBH megfellebbezte, így került ismét az LB elé az ügy.

Az LB szerdai ítéletében megerősítette: jogszerűtlen volt az iratok titkosítása, továbbá sem a levéltári, sem az adatvédelmi törvény alapján nincs akadálya annak, hogy azokba betekintsen a tudós, és kutatási célból akár személyes adatokat is megismerjen.

Az eljárás adatai szerint a kutató által megismerni kívánt, az alperesek szerint 2028. december 31-ig titkosított dokumentumokban információk találhatók az államvédelmi osztály 1948 előtti nyugati magyar emigrációval kapcsolatos tevékenységéről, a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályának 1948 előtti lépéseiről, a II. világháború alatti magyar katonai állambiztonsági szervek működéséről, az 1945 előtti Honvéd Vezérkar hírszerző és kémelhárító osztályának, közismertebb nevén a VKF. 2-nek illetve az Államvédelmi Központnak a szervezetéről, személyzetéről, munkájáról továbbá a II. világháború előtti felvidéki ügynöklistákról.A LB szerdai tárgyalásán Varga László elmondta: a Politikatörténeti Intézet időközben már lehetővé tette számára az iratok kutatását.

Az eljárás korábbi szakaszában az NBH jogi képviselője azzal érvelt: Varga László az ügynöklista személyes adatainak felhasználásra törekszik, a több mint fél évszázada keletkezett iratok kiadása a személyes adatok védelméhez, illetve az információs önrendelkezéshez fűződő jogok sérelméhez vezetne. A Politikatörténeti Intézet ügyvédje pedig állította, hogy a kutatási célok nem állnak összefüggésben a névsorral. Az ügynöklisták a nemzetközi gyakorlatban sem számítanak közérdekű adatnak. Varga László ennek kapcsán szerdán cáfolta, hogy az ügynöklista felhasználása lenne a célja. A dokumentumok túlnyomó részét egyébként sem ezek a névsorok alkotják.

- Megfontolás tárgyává teszem, hogy az ügynöklistát nyilvánosságra hozom-e. A kutatás hosszabb folyamat, ma még nem tudható, az eredmények nyilvánosságra hozatala kiterjed-e a név szerinti személyes adatokra is - fogalmazott a szerdai tárgyaláson személyesen meghallgatott Varga László.

(MTI)