A meggyilkolt taxis egyik kollégáját gyanúsítják a rendőrök <br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrség egy taxist gyanúsít a két héttel ezelőtti taxisgyilkosság elkövetésével. Nagykanizsán május 13-án három lövéssel végeztek egy taxissal, majd gépkocsiját felgyújtották.
Vágólapra másolva!

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nagykanizsai taxis gyilkosság földerítésén dolgozó nyomozócsoportja e hét keddjén őrizetbe vette H. A. 31 éves szintén nagykanizsai taxist, akit többrendbeli embercsempészéssel gyanúsítanak, de cselekménye közvetett kapcsolatban lehet kollégája megölésével.

Közölte Völgyi Ferenc, a Zala megyei Rendőr főkapitányság sajtóreferense csütörtökön.

A bűncselekmény áldozatául esett taxisra május 13-án, az éjszakai órákban leltek rá a dél-zalai város közelében lévő Kisfakos elágazásánál.

A súlyosan sérült ember életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, hétfőn 0 óra 45 perckor belehalt sérüléseibe.

A vizsgálat során megállapították, hogy három lövés érte, mindegyik életfontosságú szervet roncsolt.

Gépkocsiját - egy Nissan típusú grafitszürke taxit - másnap teljesen kiégve találták meg.

A rendőr-főkapitányság ötszázezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

Az őrizetbe vett nagykanizsai taxis ügye fordulatot hozhat a nyomozásban - közölte Völgyi Ferenc.

A rendőrség H. A. előzetes letartóztatására csütörtökön nyújtott be előterjesztést a Zala Megyei Bírósághoz.

(MTI)