Fekete Angyal-ügy: elkészült a szakvélemény <br/>

Vágólapra másolva!
Elkészültek a hivatalos szakvéleménnyel az igazságügyi orvosszakértők. A 21 gyilkossággal gyanúsított F. Tímea ügyében hivatottak dönteni, hogy lehet-e közvetlen ok-okozati összefüggés a kórházi nővér által beadott gyógyszerek és a betegek halála között. Rövidesen megküldik a nyomozás vezetőinek a jelentést, amely alapján el kell dönteniük, hogy továbbra is előre megfontolt gyilkossággal gyanúsítják-e Tímeát.
Vágólapra másolva!

Várhatóan napokon belül megérkezik az igazságügyi orvosszakértői vélemény a Budapesti Rendőr-főkapitányságra a 21 emberöléssel gyanúsított kórházi nővér, F. Tímea ügyében. A Fekete Angyalként hírhedtté vált ápolónő ellen folytatott büntetőeljárást alapvetően befolyásolhatja a szakemberek véleménye. A nyomozás vezetői elsősorban azt szerették volna tudni, hogy kimutatható-e közvetlen ok-okozati összefüggés a nővér cselekménye és a betegek halála között. Ha a szakértői vélemény ezt megerősíti, úgy továbbra is előre megfontolt emberöléssel gyanúsítják Tímeát. Ez a vélemény - a gyanúsított részletes beismerő vallomása mellett - a legfontosabb bizonyíték lehet a majdani bírósági tárgyaláson.

Ha közvetlen összefüggés nem lenne kimutatható, akkor a nyomozók a Fekete Angyalnak a magára nézve terhelő vallomása ellenére átminősítenék az eljárást emberölési kísérletté vagy halált okozó testi sértéssé. A Magyar Hírlap azonban úgy tudja, hogy a szakértői vélemények megerősítették a korábban vélt összefüggést Tímea cselekedete és a halálesetek között. Ilyenformán továbbra is emberölés alapos gyanúja miatt kell felelősségre vonásra számítania a Nyírő Gyula kórház volt nővérének. Ez esetben pedig kizárható, hogy a bírósági tárgyalás időpontjáig szabadlábra kerül a Fekete Angyal.

(Magyar Hirlap)