Másfél évvel a cianidszennyezés után sincs teljes értékelés a Tisza állapotáról <br/>

Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy a Tiszát Románia felől az eddigieknél is súlyosabb szennyezések érhetik. A tiszai kormánybiztos szerint a leghatékonyabb védelmet egy minden érintett ország által elfogadott ökológiai egyezmény jelentene. Mivel jelenleg nem mérik folyamatosan a hazai folyók vízminőségét, nem kizárt, hogy a tavalyi nagybányai és borsabányai baleset óta újabb szennyezések érték a Tiszát.

Legutóbb május elején érkezett jelzés, hogy egy herzsabányai baleset során román területen nehézfémek kerülhettek a Tiszába. Napok teltek el, mire a hírek nyomán a folyó magyarországi szakaszán mérni kezdték a víz összetételét, minőségét, így a feltételezett szennyeződést már nem lehetett volna kimutatni. A határszelvényben vízminőségi laboratóriumi vizsgálatokat végző Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségtől a Magyar Hírap azt az információt kapta, hogy az utóbbi hónapokban rendkívüli szennyeződést nem észleltek. Tény viszont, hogy jelenleg csupán - a különféle komponensektől függően - heti, kétheti, havonkénti gyakorisággal végeznek ellenőrző vizsgálatokat.

Automata, folyamatosan működő jelző-riasztó monitorhálózat működtetése nélkül nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy érkeznek-e újabb szennyeződések a folyókon magyar területre a határon túlról - mondta a Magyar Hírlapnak Gönczy János, aki a napokban terjeszti a kormány elé beszámolóját a ciánszennyezés óta eltelt közel másfél éves időszakról. A tiszai kormánybiztos szerint a hazai katasztrófavédelmi, környezetvédelmi, vízügyi szerveknek számítaniuk kell arra, hogy a Tiszát Románia felől az eddigieknél is súlyosabb szennyezések érhetik. Ezt támasztja alá az EU Nagybánya Munkacsoportjának jelentése is, amely 24 nagy kockázatot jelentő veszélyforrást tárt fel Romániában, a Tisza vízgyűjtőjén.

A tiszai kormánybiztos a legfontosabb feladatnak egy átfogó, az ökológiai rendszer egészét (tehát nem csak közvetlenül a medret) érintő revitalizációs program kidolgozását tartja. A munkára egy neves szakértőkből álló tudományos bizottság felkérését javasolja a kormánynak. Feladatuk lenne a szennyezések kapcsán a tiszai ártéri gazdálkodás újragondolása, párhuzamosan a folyó élővilága eredeti fajgazdagságának visszaállítását szolgáló program kidolgozásával. Ennek része volna a cianidszennyezés hatására kedvezőtlenül megváltozott halállomány összetételének javítása. Ehhez össze kellene kötni a korábbi folyamszabályozások során leválasztott vizes élőhelyeket (holtágakat), természetes ívóhelyeket a főmederrel, s szükség volna szelektáló halászatra és további haltelepítésekre is. A kormánybiztos szerint a revitalizációs terv összhangba hozható a folyó árvízi biztonságának javítására kidolgozandó programmal, hiszen mindkettőnek egyik alapeleme a gátak magasítása helyett az ár- és hullámtér kiszélesítése.

A revitalizációs program csak akkor lehet eredményes, ha a rendelkezésre álló pénzek felhasználását sikerül összehangolni. A jelenlegi helyzet Gönczy szerint tarthatatlan: egységes koordináció nélkül párhuzamos kutatásokra költenek tízmilliókat, miközben több területen komoly hiányosságok tapasztalhatók. A problémákat már az Aurul-baleset után tavaly márciusban a cianidszennyeződéssel kapcsolatos tennivalókról szóló kormányhatározat magában kódolta. A 1022/2000. számú határozat a feladatok végrehajtását, finanszírozását az érintett minisztériumokra ruházta, a kormánybiztosnak csak az egyeztetés jogát biztosítva. Ez a jogszabály tette lehetővé, hogy Pepó Pál időszakában a környezetvédelmi tárca két "saját" tiszai miniszteri biztost nevezzen ki, pályázatok százait bírálja el Gönczy János tudta nélkül.

A kapcsolatok Pepó leváltását követően rendeződtek a KöM-mel, de az akkori hiányosságokat már nem lehet semmissé tenni. Gönczy János szerint súlyos hibát jelent, hogy a szennyeződések levonulása időszakában elmulasztották a halak gyomor- és bélrendszerének vizsgálatát, pedig a haltáplálék minősítése hasznos információkkal szolgált volna a folyó ökológiai állapotáról. Szintén elmaradt a halvándorlás elemzése, a különféle életközösségek változásának nyomon követése, miközben kutatóhelyek tucatjai foglalkoznak azonos vagy hasonló témákkal. Az elmúlt hónapokban több fórumon felvetődött: szükség lenne a Tisza ügyét átfogóan kezelő intézményre, amely integrálná a kutatásokat, működtetné a monitoringrendszert és tanulmányokkal segítené a folyóval kapcsolatos térségfejlesztő döntések meghozatalát. Gönczy szerint ezt a feladatot elláthatná az általa kezdeményezett Nemzetközi Ökológiai Központ.

Bár a Tiszát és mellékfolyóit ért cián- és nehézfémszennyezés hatásait több szervezet, intézet vizsgálta, a Kormánybiztosi Iroda nem rendelkezik a teljes állapotértékelést lehetővé tevő, összefoglaló forrásanyaggal. A legátfogóbb felmérést a szenynyezéseket követően a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (Vituki) végezte el. Mint László Péter igazgatótól megtudtuk: vizsgálataik azt igazolták, hogy a Tisza és a Szamos vízminősége nagyjából a szennyeződések előtti állapothoz hasonló képet mutat. Mindkét folyó megfelel a különböző vízhasználók és -hasznosítók (mezőgazdaság, fürdés, turizmus, halászat-horgászat) alapkövetelményeinek. A vizsgálatok szerint elsősorban a Tisza felső szakaszán nőtt többszörösére az üledék ólom-, réz- és cinkkoncentrációja. Június 30-áig készíti el a környezetvédelmi tárca Természetvédelmi Hivatala (TvH) jelentését a szennyeződéseknek az élővilágra gyakorolt hatásairól. Információink szerint a TvH elemzői hosszú revitalizációs időszakkal számolnak. Ennek oka, hogy az élővilág különféle komponensei eltérően reagáltak a vízminőség-változásokra. Bizonyos fajok, fajcsoportok viszonylag épen, mások viszont - elsősorban a ciánszennyezés idején, télen is aktív halak - súlyos, illetve jóvátehetetlen veszteséget szenvedve vészelték át a nehéz időszakot.

Mivel a nehézfémek több év alatt épülnek be az élő szervezetekbe, a borsabányai baleset hatásait egyelőre nem lehet meghatározni. Az viszont megnyugtató, hogy emberi egészséget közvetlenül veszélyeztető határérték feletti koncentrációkat sem a meder, sem a folyóiszap vizsgálata során nem mutattak ki. Az újabb szennyeződéseket úgy lehet leghatékonyabban megelőzni, ha a Tisza vízgyűjtő területén fekvő országok - Magyarország, Románia, Ukrajna, Szlovákia, Jugoszlávia - nemzetközi egyezményben rögzítik kölcsönösen méltányolható vízminőségi, ökológiai igényeiket és az ezzel kapcsolatos elvárásaikat. Gönczy ezért egy Tisza-vízrendszerről szóló nemzetközi ökológiai védelmi egyezményt és az érintett országok által működtetett vízminőségi figyelő- és riasztórendszer létrehozását szorgalmazza.

(Magyar Hirlap)