Nem javasolják Torgyán József és Szanyi Tibor mentelmi jogának felfüggesztését<br/>

Vágólapra másolva!
Kedd délelőtt az Országgyűlés mentelmi bizottság úgy döntött, nem javasolja, hogy függesszék fel Torgyán József (független) és Szanyi Tibor (MSZP) mentelmi jogát. Mindkét képviselőt rágalmazással vádolták.
Vágólapra másolva!

Mindkét ügyben egyszer már döntött a mentelmi bizottság, de jogi változások miatt újra kellett a képviselőknek szavaznia az ügyben.

Szanyi Tibort Balogh Gyula, volt Szabolcs megyei kisgazda elnök jelentette fel rágalmazás és hamis vád miatt. Azért jelentette fel Balogh a szocialista képviselőt, mert Szanyi azt állította, hogy 500 millió forint hitelt vett fel a Torgyán vezette Földművelésügyi Minisztériumtól, és ezeket nem fizette vissza. A vádat Balogh tagadja, ezért rágalmazás és hamis vád miatt feljelentette a szocialista kéápviselőt, A hamis vádat az ügyészség ejtette, a rágalmazást viszont megalapozottnak találta. A mentelmi biziottságnak ezért kellett ma szavaznia Szanyi mentelmi jogának felfüggesztséről. A testület azonban nem adta ki a képviselőt.

Torgyán esetében hasonló volt a helyzet, ellene Deésy Géza tett kettős feljelentést (rágalmazás, hamis vád). Deésy a kazetta-ügy kirobbantója volt. Torgyánt sem adták már ki egyszer rágalmazás miatt Deésy feljelentése nyomán, és most másodszor sem tették meg ezt. A hamis vádat az ügyészség ebben az esetben sem találta megalapozottnak.

A mentelmi jogok felfüggesztésének visszautasítását még az Országgyűlésnek is jóvá kell hagynia. Valószínűleg nem lesz vita az ügyben, mert, mint Isépy Tamás a mentelmi bizottság elnöke az [origo]-nak elmondta, a bizottság tagjai egyhangúan szavaztak.

[origo]

Korábban:

(2000. április 13.)